Rossi: Az eredménnyel nem, a csapat teljesítményével elégedett vagyok

2024. szeptember 11. – 06:36

Másolás

Vágólapra másolva

Marco Rossi szövetségi kapitány az eredménnyel nem, de a magyar labdarúgó-válogatott teljesítményével elégedett volt a Nemzetek Ligájában a bosnyákokkal játszott 0-0-s döntetlen után, írja az MTI.

„Ma sok párharcot nyertünk, megvolt bennünk a bizonyítási vágy. Ez az alap, amit ma este láttunk. Gratuláltam a játékosoknak, noha nyilván sem ők, sem én nem vagyok elégedett az eredménnyel, mert megérdemeltük volna a győzelmet. Amikor mindent beleadunk, akkor a szurkolók legalább büszkék lehetnek a csapatukra” – fogalmazott a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető, aki szerint a sikerhez a befejezésnél kellett volna jobban koncentrálni.

A 60 éves tréner az őt éltető szurkolókról úgy vélekedett, hogy azt támogatják, aki a legnagyobb győzni akarással képviseli a címeres mezt. Úgy vélte, a drukkerek megismerték a hat év során és megbecsülik őt. Megjegyezte, az emberek nyolcvan százaléka szereti őt, a másik húsz pedig alig várja, hogy „elhúzzon”, ugyanakkor ezt normálisnak gondolja, mivel a világbajnok olasz válogatott legendás edzőjét, Marcello Lippit sem kedvelte mindenki.

„Ilyenkor érzi az ember, valami olyat tett, ami miatt emlékezni fognak rá. A csapat teljesítménye méltó volt a szurkolóink lelkesedéséhez, emelt fővel hagyhattuk el a pályát” – mondta Rossi, és hozzátette, a balkáni csapatok ellen mindig nehéz futballozni, mert ugyanolyan harcosok, mint a saját tanítványai. „Az volt az ellenfél küldetése, hogy elvigyen egy pontot, márpedig ha egy csapat teljesíti a meccstervét, azért gratuláció jár még akkor is, ha a mezőny legjobbja ma a bosnyák kapus volt.”

Rossi arról is beszélt, hogy az ötgólos németországi kudarc után a kezdőcsapatba most bekerült öt futballistával elégedett volt. Külön kitért a kapus posztra, mivel elmondása szerint előre eldöntötték, hogy Gulácsi Péter véd Düsseldorfban, itthon pedig Dibusz Dénes. „Valószínűleg marad a vetésforgó, mert mindketten megérdemlik, hogy játsszanak” – jelentette ki Rossi, aki Nagy Zsoltot is külön megemlítette, mint aki sok munkával elérte, hogy posztriválisa legyen az Angliában futballozó Kerkez Milosnak. Megjegyezte, a Bournemouth futballistájának bizonyos területeken még fejlődnie kell, amiről beszélt is vele.

Kollégája, Sergej Barbarez kifejtette, bár minden mérkőzésen nyerni akarnak, a középpályán még keresik a megfelelő játékosokat, ezért ezúttal a biztonságra helyezték a hangsúlyt. „Az volt a terv, hogy a cserék minőségével lehetőséget teremtünk, és talán fél helyzeteink voltak is” – mondta a szakember, aki hozzátette, ha több jó szélsője lenne, akkor már „holnap több támadóval játszana”.

Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya azt mondta, büszke az együttesre és a társaira, mert olyan választ tudtak adni a németektől szombaton elszenvedett 5-0-s vereségre, amire ő maga is számított.

A Liverpool 23 éves középpályása a Nemzetek Ligája A divíziójának második fordulós mérkőzése, a Bosznia-Hercegovinával a meccs után úgy fogalmazott: a csapat elindult a jó irányba, amit folytatni szeretne. „Természetesen mindenki jobban örült volna a három pontnak, de szerintem nem megszokott, hogy a válogatott egy olyan vereség után, mint amilyen a németországi volt, ennyire motiváltan és ilyen küzdőszellemmel játszik” – jelentette ki.

Szoboszlai kiemelte, nemcsak az ő szabadrúgásból elért kapufája, hanem az összes kimaradt helyzet idegesíti, ugyanakkor azt pozitívan kell értékelni, hogy a bosnyákok ellen ilyen sok lehetőséget tudtak kidolgozni.

„Minden szurkolónak köszönjük, aki eljött a stadionba, mert az ilyen nehéz időszakokban van rájuk igazán szükségünk” – fogalmazott, egyúttal azt is elárulta, hogy a mérkőzésen mindent pontosan úgy sikerült megvalósítaniuk, ahogyan azt a kezdő sípszó előtt, illetve a félidőben megbeszélték és eltervezték az öltözőben.

Szoboszlai dicsérte a meccset végigjátszó, mindössze másodszor válogatott Nikitscher Tamást, akinek szombaton – mint mondta – nem volt könnyű dolga a németek ellen beszállni az első válogatottsága alkalmával. „Le a kalappal előtte, mert ma szerintem olyan teljesítményt nyújtott, amire senki nem számított” – jelentette ki Szoboszlai a kecskeméti futballistáról.

Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia szélsője elmondta, bosszantja, hogy két lövése közül egyikből sem lett gól, mert ha legalább az egyik a hálóban köt ki, akkor a magyar válogatott nagy valószínűséggel megnyerte volna a meccset. „Az ellenfél meglehetősen passzív volt, átadta a területet, és sajnos a kapusuk volt ma a legjobb közülük, gratulálok neki” – nyilatkozta a 31 éves játékos. „Ennyi helyzet alapján, ha egy góllal is, de nyerni kellett volna, úgyhogy ez most számomra olyan, mint egy vereség. Úgy gondolom, hogy a játékunkkal nem volt probléma, csak az eredményességünkkel.”

Nagy elárulta, a hétvége során igyekeztek kielemezni és átbeszélni a németországi mérkőzésen elkövetett hibákat, amelyeken próbáltak javítani, érzése szerint ez sikerült is. „A szövetségi kapitány is azt mondta, hogy felemelt fejjel távozhatunk a stadionból, mert mindent megtettünk, de természetesen egy kicsit csalódottak vagyunk az eredmény miatt” – mondta a Puskás Akadémia labdarúgója.

A magyarok két kör után egy ponttal a 3. csoport negyedik helyén állnak. Legközelebb október 11-én a hollandokat fogadják, három nappal később pedig Boszniában vendégeskednek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!