Nincs újabb kajak-kenus dobogós hely, öt arannyal zártuk a paralimpiát

2024. szeptember 8. – 15:04

Nincs újabb kajak-kenus dobogós hely, öt arannyal zártuk a paralimpiát
Molnár Nikoletta a KL3 kategóriájú női parakajak 200 méteres versenyének döntőjében

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar kajak-kenusoknak nem sikerült újabb dobogós helyezést szerezniük a vasárnapi döntők során a párizsi paralimpián, amelyet így 15 éremmel, öt arannyal, hat ezüsttel és négy bronzzal zárt Magyarország.

A Párizs melletti vaires-sur-marne-i pályán a zárónapon erős jobbos hátszél és hűvös idő fogadta a versenyzőket, némi pályaelőny is kialakult, a lelátóhoz közelebbi pályák jóval szelesebbek voltak, mint a belsők, írja az MTI.

Varga Katalin a pénteki előfutamát megnyerve egyenes ágon jutott be a fináléba a KL2-es kategóriában. A balesetes gerincsérült, 38 éves szegedi kajakos három éve, Tokióban bronzérmes volt ebben a számban, azóta – idén – nyert már világbajnoki ezüstöt és Európa-bajnoki aranyat is, s most is éremért érkezett.

Jól is kezdett a fináléban, 120 méterig tartotta a lépést az élen lapátoló, címvédő és világbajnok Charlotte Henshaw-val, ekkor azonban korrigálnia kellett az irányát, mivel nagyon közel került a bal oldali bójákhoz, letámasztott, szinte megállt. Ezt követően hiába eredt az őt időközben lehagyó riválisok nyomába, végül a negyedik helyen ért be a célba.

A szám másik magyarja, Boldizsár Dalma a B döntőben fejezte be a szereplését, harmadik lett, így összesítésben a 11. helyen végzett.

A kenus Suba Róbert, aki egy nappal korábban KL1-ben a negyedik helyet szerezte meg, ezúttal a VL2-es kategória döntőjében szállt vízre, amelyben ötödikként zárt, a kajakos Molnár Nikoletta pedig – ugyancsak elmaradva kissé a saját várakozásaitól – nyolcadik lett a KL3 fináléjában.

A magyarok ezzel befejezték szereplésüket Párizsban.

A párizsi nyári paralimpia magyar érmesei:

ARANY

  • Konkoly Zsófia – úszás (400 m gyors, S9)
  • Ekler Luca – atlétika (távolugrás, T38)
  • Konkoly Zsófia – úszás (200 m vegyes, S9)
  • Pap Bianka – úszás (100 m hát, S10)
  • Kiss Péter Pál – kajak-kenu (KL1, 200 m)

EZÜST

  • Illés Fanni – úszás (100 m mell, SB4)
  • Hajmási Éva, Madarászné Mező Boglárka, Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla – kerekesszékes vívás (tőr, csapat)
  • Luterán Petra – atlétika (távolugrás, T47)
  • Konkoly Zsófia – úszás (100 m pillangó, S9)
  • Pap Bianka – úszás (200 m vegyes, SM10)
  • Ekler Luca – atlétika (400 m, T38)

BRONZ

  • Major Endre – asztalitenisz (MS1)
  • Pálos Péter – asztalitenisz (MS11)
  • Pap Bianka – úszás (400 m gyors, S10)
  • Szvitacs Alexa – asztalitenisz (WS9)
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!