Meghalt az ugandai futónő, akit korábbi barátja öntött le benzinnel, majd gyújtott föl

2024. szeptember 5. – 09:45

Másolás

Vágólapra másolva

Belehalt égési sérüléseibe Rebecca Cheptegei, aki néhány héttel ezelőtt még Ugandát képviselve futott a párizsi olimpia maratonján.

A 33 éves Cheptegei még vasárnap lett támadás áldozata, miután hazatért két gyerekével a templomból, egy korábbi barátja kannából benzint locsolt rá, majd meggyújtotta azt. Cheptegei testének nyolcvan százaléka megégett. Az eldoreti kórház intenzív osztályán kezelték, de nem tudták megmenteni az életét, a szervei szerda este felmondták a szolgálatot a kórházigazgató, Owen Menach közlése szerint.

A támadó, Dickson Ndiema Marangach is megégett, és jelenleg őt is ugyanabban a kórházban kezelik. Testének körülbelül 30 százaléka égett meg.

Rebecca Cheptegei (középen) a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságon – Fotó: Getty Images
Rebecca Cheptegei (középen) a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságon – Fotó: Getty Images

A futónő apja, Mzee Joseph Cheptegei szerint korábban baráti kapcsolat volt az áldozat és a támadó között, régóta külön éltek már. Szerinte a lánya földjei miatt tört ki veszekedés közöttük, de ő nem is értette, hogy Marangach miért pályázott más tulajdonára.

Azt állította, hogy a lánya földje miatt veszekedtek a Trans Nzoia-i Endebesben, ahol a támadás történt. „Csak barátok voltak, és csodálkozom, hogy miért akarta elvenni a lányom tulajdonát képező dolgokat” – jelentette ki Mzee Cheptegei.

Rebecca Cheptegei 2010-ben kezdett versenyezni, hosszú távokra, félmaratonra, maratonra specializálódott, de indult terepversenyeken is. 2022-ben ő lett az első hegyifutó-világbajnokság női győztese is. Több városi maratonon, például Padovában és Firenzében tudott dobogóra állni, az idei olimpián a 44. lett ezen a távon, tavaly pedig a budapesti vb-n futva a 14. lett.

(via The Star)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!