Sikeres műtéten van túl Szilágyi Áron, aki folytatja pályafutását

2024. szeptember 4. – 19:51

Másolás

Vágólapra másolva

Sikeres műtéti beavatkozást hajtottak végre a háromszoros olimpiai bajnok, vb- és Eb-aranyérmes Szilágyi Áron bal lábán.

A válogatottal a párizsi nyári játékokon ezüstérmes kardvívó a július 31-i csapatverseny során látványosan sántikált, az akcióit végre tudta hajtani, de menni alig tudott. Akkor, menet közben úgy nyilatkozott, hogy nincsen semmi baja, szerdai Facebook-bejegyzésében erre visszautalva úgy fogalmazott, „bárcsak igaz lett volna”. Ugyanakkor hozzátette: „talán pár hónap múlva már az lehet”.

Szilágyi több éve krónikus gyulladással küzd az Achilles-ín csontos tapadásánál, ami a legrosszabb pillanatban lobbant be az olimpián. „Szerencsére a felfokozott lelkiállapot, az adrenalin és a fókuszáltság nem engedte, hogy a fájdalom hátráltasson a páston, de egyértelművé tette, hogy erre a problémára hosszú távon megoldást kell találni. Specialistákkal egyeztetve a műtéti beavatkozás mellett döntöttünk” – írta a Facebookon..

Az operációra kedden kedden került sor a Budai Egészségközpontban.

„A rehabilitációt kétszeresen ösztönözve kezdem meg. Egyrészt szeretnék a kisfiammal minél hamarabb szabadon rohangálni a játszótéren, labdázni a kertben vagy bringázni a parkban, másrészt úgy érzem, a páston, vívóként is van még feladatom a következő években. A megfelelő állapot visszanyerése biztosan az egyik legnagyobb kihívás lesz a pályafutásomban, de érzek erőt ennek a harcnak a megvívásához” – fejtette ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!