A magyar bajnokság történetének legdrágább focistáját vette meg a Fradi

2024. szeptember 3. – 18:08

Másolás

Vágólapra másolva

Brazil támadót igazolt a Ferencváros focicsapata Szerbiából. Kedd délután jelentette be a bajnoki címvédő, hogy sikerült megvenni Matheus Saldanhát, aki a Partizan Beograd színeiben gólkirály lett a szerb élvonal előző idényében.

Az Európa-ligában szereplő klub honlapja szerint a 25 éves csatár korábban a hazáján kívül Japánban, Kínában és Azerbajdzsánban is játszott. A szerb bajnokságban 27 mérkőzésen 17 alkalommal talált be tavaly. „A klub szempontjából ez egy jelentős nap, mert a legnagyobb értékű átigazolást vittük végbe. Saldanha bizonyította, hogy nagyon gólerős, sokoldalú játékos. Teljesen más profilt képvisel, mint a két másik csatárunk” – mondta Hajnal Tamás sportigazgató az MTI beszámolója szerint.

A Nemzeti Sport és a szerb Sportal információi szerint a brazil csatárért 3 millió euró (1,2 milliárd forint) körüli összeget fizetett az FTC a belgrádiaknak, ezzel ő lett a magyar élvonal történetének legértékesebb játékosa és az övé lett az NB I legdrágább átigazolása. Előbbi rekordot Mohammed Abu Fani, utóbbit Stjepan Loncar tartotta eddig.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!