„Jó heccnek tűnt, de már megbántam” – mondta az Újpest elleni meccsen füstbombázó fradista

2024. augusztus 30. – 18:15

Másolás

Vágólapra másolva

Elkapta a rendőrség azt a férfit, aki az augusztus 17-i Ferencváros-Újpest focimeccsen az újpesti vendégszektorban távirányítással bekapcsolt egy zöld füstbombátírja a police.hu.

Az 50 éves férfit rendzavarás miatt hallgatták ki. A férfi beismerte tettét: azt mondta, jó heccnek tűnt, de már megbánta.

A Groupama Arénában tartott augusztus 17-i mérkőzés első félidejében indult be a zöld füst a lila szektorban: a hazai pályán szurkoló fradisták így trollkodták meg az ősi rivális táborát. A történtek után a rendőrség szabálysértési eljárást indított.

Pénteken derült ki az is, hogy a Fradi pénzbüntetést kapott, és zárt kapuk mögött kell megrendeznie egy következő NB I-es bajnoki mérkőzést, amiért a szurkolók a hazai Újpest elleni meccsük mellett a Kecskemét és a Diósgyőr ellen játszott mérkőzéseken is megzavarták a rendet. Az MTI azt írja, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága hat hónapra felfüggesztette a zárt kapus büntetés végrehajtását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!