Tizenegyesekkel esett ki a Felcsút a Konferencia-ligából

2024. augusztus 29. – 23:54

Másolás

Vágólapra másolva

Kis híján fennállásának legnagyobb sikerét érte el a felcsúti Puskás Akadémia, miután hazai pályán csak tizenegyesekkel kapott ki az olasz Fiorentinától az Európa Konferencia-liga selejtezőjében. A firenzeiek a kupasorozat kifejezetten eredményes csapatának számítanak, 2024-ben és 2023-ban is döntőbe jutottak, igaz, nyerniük egyszer sem sikerült.

Firenzében a két csapat meglepetésre 3-3-as döntetlent játszott, Felcsúton pedig a második félidőben a Fiorentina szerzett vezetést, a 97. percben azonban az olasz csapat védőjének szabálytalansága miatt a Felcsút büntetőhöz jutott, és emberelőnybe is került. A büntetőt Nagy Zsolt értékesítette, a hosszabbítás első félidejében pedig kettős emberelőnybe kerültek, miután a Fiorentina újabb játékosát állították ki. Gólt azonban kettős emberelőnyben sem tudott szerezni a Felcsút, ezért végül büntetők döntöttek. Ezekben végül 5-4-re nyert a Fiorentina, Szolnoki Roland lövését ugyanis megfogta De Gea kapus. Ezzel a Paks után a Puskás is búcsúzik a Konferencia-ligától.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!