Kikapott és kiesett a Paks a Konferencia-ligából

2024. augusztus 29. – 21:00

Másolás

Vágólapra másolva

Az idegenbeli döntetlent követően a Paks 3-0-s vereséget szenvedett a cseh Mlada Boleslavtól a csütörtöki visszavágón, így 5-2-es összesítéssel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének utolsó, negyedik fordulójában.

A vendégek a második félidő elején két gólt szerezve döntötték el a párharcot, majd a hajrában állították be a végeredményt, így ők jutottak a harmadik számú európai kupasorozat 36 csapatos főtáblájára.

A magyar kupagyőztes Paks története során először juthatott volna főtáblára nemzetközi porondon – írja az MTI. A hírügynökség tudósítása szerint bátran kezdett a Paks, ezt jelezte, hogy először a csehek kapusának kellett védenie Vécsei lövésénél. A jó iramú találkozón mindkét védelem jól zárt, így a lendületes támadások ellenére nagy helyzetek nem alakultak ki. Csak egy-egy beadás és távoli lövés okozott izgalmat, Simonnak az első húsz percben kétszer kellett hárítania, Jawo fejesénél bravúrra is szüksége volt. A játék képe kiegyenlített volt, és bár valamelyest a magyar kupagyőztes volt veszélyesebb, a befejezések pontatlanok voltak, így rendre elkerülték a cseh kaput.

A térfélcserét követően a Mlada Boleslav az első támadásából vezetést szerzett, majd néhány perc múlva megduplázta előnyét. Innentől kényszerhelyzetbe került a Paks, amely kétgólos hátrányban kitámadott, ezt kihasználva viszont sokkal veszélyesebb kontrákat vezetett az ellenfél, s elsősorban Simon bravúrjainak köszönhetően nem nőtt a különbség. Három félidőn át egyenlő erők csatáját hozta a párharc, a negyedikben viszont a Mlada Boleslav a Paks fölé nőtt, a hosszabbításban pedig a harmadik góllal a kegyelemdöfést is megadta a zöld-fehéreknek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!