Bizarr sporttörténelem: a meccs végére a másik csapatba került egy baseballozó

2024. augusztus 26. – 20:23

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn sporttörténeti mérkőzést játszott egymás ellen az amerikai profi baseball-ligában (MLB) a Boston Red Sox és a Toronto Blue Jays, ez volt ugyanis az MLB több mint 120 éves fennállása során az első meccs, amiben egy játékos mindkét csapatban pályára lépett. Nem gálameccs volt, se nem valami fontos búcsú, Danny Jansen csalás nélkül, a szabályokat betartva csinálta meg ezt.

Na jó, de hogyan? – tehetné fel a kérdést joggal bárki.

A titok a baseball, pontosabban az MLB furcsa, az időjárásra vonatkozó szabályaiban rejlik. A Red Sox és a Blue Jays ugyanis augusztus 26-án egy jóval korábban elkezdett, de vihar miatt félbeszakított meccset fejezett be. A június 26-i találkozó idején Jansen még a Toronto játékosa volt, ám az a meccs nem jutott sokáig, a kilenc inningből a második elején félbe kellett szakítani a játékot vihar miatt. A liga aztán úgy döntött, hogy később fejezik be a mérkőzést, ez a később pedig végül augusztus 26. lett. Csakhogy közben, július 27-én Jansent elcserélték, és hogy, hogy nem, pont a Boston Red Soxhoz került. A szabályok értelmében pedig nyugodtan játszhat új csapatában is, vagyis Jansen a Blue Jays játékosaként kezdte meg a mérkőzést, amit Red Sox-játékosként fejezett be.

Ráadásul a bizarr helyzetet még tovább fokozza, hogy a meccs elején Jansen épp ütés közben volt, a folytatásnál viszont emiatt egy beugró ütőjátékos kellett a helyére a Blue Jaysnél, hogy ő a másik oldalon elkapóként folytathassa.

Danny Jansen (jobbra) a történelmi meccsen, már a Boston Red Sox mezében – Fotó: David Butler II / USA TODAY Sports / Reuters
Danny Jansen (jobbra) a történelmi meccsen, már a Boston Red Sox mezében – Fotó: David Butler II / USA TODAY Sports / Reuters

Az, hogy Jansen történelmet ír, már pénteken eldőlt, a Red Sox vezetőedzője, Alex Cora ekkor döntött arról, hogy ő kezd majd elkapóként hétfőn.

A mérkőzés magyar idő szerint este 8 után folytatódott 0-0-s állásról, végül a Toronto nyert 4-1-re.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!