Marco Rossi: Amikor azt hallom, hogy a válogatottnak le kell győznie Svájcot vagy Németországot, azt nem fogadom el
2024. augusztus 22. – 09:58
Marco Rossi, a magyar futballválogatott szövetségi kapitánya szerdán az M4-en beszélt az ősszel induló Nemzetek Ligája-sorozatról, de megemlékezett a nyár eleji Európa-bajnokságról is. Akkor a magyar csapat az A csoport harmadik helyén fejezte be a tornát, egy győzelemmel (Skócia) és két vereséggel (Németország, Svájc), ez pedig nem volt elég a nyolcaddöntőbe jutásra.
„Sikerült kipihennem magam, sok mindent átgondoltam, hogy mi az, ami működött, és mi az, ami kevésbé az Európa-bajnokságon. Az embernek önkritikusan is át kell gondolnia a dolgokat, s még egyszer ugyanazokat a hibákat nem szabad elkövetnünk. Remélem, ez már a következő mérkőzésen is látszódni fog. Időre volt szükségem, hogy megemésszem a történteket” – mondta Rossi az interjúban a Nemzeti Sport szerint, majd hozzátette, nehéz volt, hogy a Skócia elleni meccs után már a többi meccs eredményén múlt, hogy továbbjut-e a csapat. A szövetségi kapitány ugyanakkor finomította az Eb után tett nyilatkozatait. „Amikor azt mondtam, hogy nem élveztem egy pillanatát sem a tornának, akkor az utolsó három nap lelki állapotára gondoltam. Ez kínszenvedés volt, mert tudtam, hogy másokon múlik a továbbjutásunk.”
Azt is mondta, hogy az Eb-n nem állt a válogatott mellett a szerencse, de elismerte, hogy ő is követett el hibákat. Az interjúban azért az elégedetlenkedő kommentelőknek is odaszúrt.
„Aki dolgozik, az hibázik, csak az nem hibázik, aki nem dolgozik és csak kommentál. A szabad véleményhez persze mindenkinek joga van, azt is gondolhatják, hogy hülye vagyok. De amikor azt hallom, hogy a válogatottnak le kell győznie Svájcot vagy Németországot, akkor azt nem fogadom el”– mondta a szövetségi kapitány.
Ha úgy vesszük, Rossi ezzel a nyilatkozatával a miniszterelnöknek is beszólt. Ahogy a 444 is írja, Orbán Viktor az Eb előtt még így beszélt a Blikknek:
„Ma már olyan válogatottunk van, amely bárkivel szemben a győzelem lehetőségével – nem az esélyével – lép pályára. Tehát ha azt mondom, hogy mind a három meccset nyerhetőnek látom, akkor nem túlzok. Szeretnék ráadásul a svájciaknál még egy erőteljes eredményt is látni (…) úgy érzem, hogy ott reális az az elvárás a részünkről, hogy ott egy egyértelmű fölényt alakítson ki a magyar válogatott.”
Utólag már tudjuk, hogy a miniszterelnök várakozásai nem teljesültek, olyannyira, hogy a csapat pont a Svájc elleni meccsen játszott a legrosszabbul.
Rossi a közmédiás interjújában azt is megerősítette, hogy a közeljövőben újoncok is bemutatkozhatnak a válogatottban, a csapattól pedig agresszívabb játékot vár el a jövőben. „Úgy kell megközelítenünk a sorozatot, mint egy világbajnoki előselejtezőt, mert ettől is függ, hogy milyen csoportba kerülünk” – mondta a közelgő Nemzetek Ligájáról.