„Ez a kislány adta vissza a hitemet, hogy tisztességes eszközökkel is lehet valakiből világklasszis úszó”

Amikor a sikereit elérte, már sejthettük, hogy valami egészen kivételes teljesítménynek lehetünk a tanúi. Ennyi év távlatából pedig azt mondhatjuk, hogy mindössze egy olyan úszónő van a világon, aki egyéni számokban több olimpiai aranyat nyert, mint ő: az amerikai Katie Ledecky, aki Párizsban is elkápráztatta a közönséget.

Honnan indult ez a csodás karrier?

Egerszegit először művészi tornára íratták be a szülei, ami nem tetszett neki. Az I. kerületi óvodában úszótanfolyamra toboroztak gyerekeket, amikor a nővérét, a nála másfél évvel idősebb Klárát kiszúrták. Krisztina pedig kikövetelte magának, hogy ő is úszni szeretne. Korán önállósághoz szoktak a gyerekek, hamarosan már egyedül közlekedtek a Déli pályaudvartól a Margitszigetig, az uszodába. Azt nem tudhatták, hogy édesanyjuk a villamos másik kocsijából kíséri őket edzésre menet, így vigyázva rájuk.

Krisztina Kiss Miklósnál tanult meg úszni, és olyan volt a vízfekvése, a sebessége, hogy az edző már akkor alig tudta utolérni. Az első versenyén, ötvenméteres medencében fölényesen vezetett, de mivel ő 33-ashoz szokott, egyszerűen megkapaszkodott a kötélnél, és nem ment tovább. 1983-ban adták át a Budapesti Spartacus uszodáját a Kőér utcában, ő is ott folytatta – és nagyon gyorsan kiderült róla, hogy nemcsak a magyar, de a nemzetközi mezőnyben is remekül teljesít.

1986-ban, pár nappal a tizenkettedik születésnapja előtt elindult a bukaresti Ifjúsági Barátsági Versenyen (a szocialista blokk kedvelt versenye volt ez), és a három-négy évvel idősebbek közt is utolérhetetlenül úszott. Nyert 400 vegyesen – az ideje ma már nem számít különlegesnek, de mindössze három másodperccel volt lassabb, mint a fiúknál győztes, később szintén olimpiai bajnok Czene Attila.

A mezőny legkisebb lánya lett a legnagyobb, állapította meg Egerszegiről a helyszínről tudósító Nemzeti Sport.

1987-ben, 13 évesen már a felnőtt Európa-bajnokságon volt döntős 100 és 200 háton, az év végén pedig a felnőttek országos csúcsát döntötte meg Amerikában. Ez a 2:11,86-os idő hat másodperces javulást jelentett, és előre jelezte, hogy az olimpiai döntő sem elérhetetlen számára. Eközben ő inkább annak örült, hogy a testvérének tudott egy menő sportcipőt hozni az Egyesült Államokból, amire Klára éppen vágyakozott.

Az 1988-as év nem úgy indult, hogy Egerszeginek az olimpia lesz a főversenye, még ha a versenytársak már vártak is a berobbanására. A világ legnagyobb úszó szaklapjában, a keletnémet Heike Friedrich őt jelölte meg a 200 hát legnagyobb esélyesének az olimpián. Friedrich megjósolt egy időt is a győzelem mellé (2:09,5), ami akkor még elérhetetlennek látszott. Az ellenfelek és a szakma tehát már nagyon is készültek Egerszegire.

Pedig az olimpia előtt két hónappal még a részvétele is távolinak látszott. Krisztina arcüreggyulladást kapott, három hétig a víz közelébe sem mehetett, a felkészülés fontos időszakában kellett kényszerpihenőt tartania. A mentális felkészítés ugyanakkor zavartalanul folytatódott, mert Vura Márta pszichológussal fejben sokszor végigmentek a távon, ha már a medencében nem lehetett.

Egerszegi elutazott az olimpiára, a legendás sportriporternek, Knézy Jenőnek úgy nyilatkozott, tart az NDK-s úszónőktől, de ettől még szeretne velük együtt versenyezni a döntőben. 100 méteren mutatkozott be, és a mellette valóságos kétajtós szekrénynek tűnő NDK-s Kristin Otto mögött a második helyen végzett, már ez hatalmas szenzáció volt. Néhány nap múlva 200 háton pedig a két keletnémet versenyzőt (Cornelia Sirch és Katrin Zimmermann) legyőzve a magyar sporttörténelem legfiatalabb olimpiai bajnoka lett.

„Gyere, Egérke, gyere, kicsi lány!” – nincs olyan sportrajongó, aki ne ismerné Vitray Tamás ikonikus kiáltását a tévés közvetítésből. „Hát ilyen nincs, és mégis van!” – kürtölte világgá Török László a Magyar Rádió közvetítésében a másik instant szállóigét.

A gimnázium első osztályából igazoltan távol lévő Egerszegi 2:09,29-cel ért célba, Zimmermann 2:10,61-gyel. Óriási győzelem volt. Később kiderültek az olyan kulisszatitkok is, hogy a másik legendás bajnokkal Darnyi Tamással fogócskázott a verseny előtt, és Darnyi kísérte el abba a szobába, ahol várakoznak a versenyzők a rajtra, mielőtt belépnek a medencetérbe.

Az edzőjét, Kiss Lászlót kizárta az erkélyre az olimpiai faluban, hogy aztán a háztömb elől integessen neki. Ma már nyilván más felkészítést és gondolatelterelést használnának, de akkor ez a recept tökéletesen bevált. „Még ki sem mondhattam, hogy olimpiai bajnok szeretnék lenni, mire az lettem” – mondta nagyon érzékletesen egy korábbi beszélgetésünkkor.

Nem volt olyan újság a világon, amelyik ne dicsérte volna a stílusát, ahogy suhan a vízben, és ahogy törékeny alkatával megmutatta, hogy nem csak a férfias erő számít a vízben, ahogy az akkori NDK-ban gondolták. Kiss a technikai felkészítésre különösen nagy gondot fordított: egy májkrémes dobozt tett Egerszegi homlokára, és az uszoda egyik faláról a másikig azzal egyensúlyozva kellett közlekednie hátúszásban.

„Ez a kislány adta vissza edzői hitemet abban, hogy tisztességes eszközökkel, kizárólag sportmunkával is lehet valakiből világklasszis úszót nevelni.”

– nyilatkozta Kiss az olimpia után.

Az 1989-es Eb-n betegsége miatt nem tudott nyerni, az 1991-es januári vb-n igen, nagy fölénnyel nyert Perth-ben. Ebben az évben olyan világcsúcsot úszott (2:06,62), ami 17 éven át fennállt, csak a hírhedt szuperdresszben tudta megjavítani Kirsty Coventry. Magyar csúcsként még tovább megmaradt, Hosszú Katinka csak sokadik nekifutásra tudta megdönteni a 2015-ös világbajnokságon. Hosszú egy év múlva megnyerte az olimpiát Rióban száz háton, de kétszázon nem tudta, így ezen a távon, ami Egerszegi kedvence volt, mindmáig ő az utolsó magyar olimpiai bajnok.

1992-ben, még mindig csak 18 évesen, három aranyéremmel tért haza a barcelonai olimpiáról. A 400 vegyessel kezdett, ahol a felkészítésébe bekapcsolódott a korábbi kapitány, Tóth Ákos is. Ő szerezte meg a kapcsolatrendszerén keresztül – ez akkoriban nem volt kis dolog –, hogy a riválisok milyen részidőket értek el a korábbi versenyeken, Kissnek pedig ki kellett dolgoznia a stratégiát ezek alapján. Tudták, hogy a kínai Lin Li az utolsó ötvenen nagyon jönni fog, de addig sikerült olyan előnyt összehozni, amiből megmaradt 20 centi a végén. A 100 méteres hátúszásban Szabó Tünde (a korábbi sportállamtitkár) volt mögötte a második, kétszázon pedig hatalmas fölénnyel nyert, 2,4 másodpercet vert a német Dagmar Haséra. A döntőben egy pillanatig sem kellett izgulni, csak gyönyörködni a stílusában, az eleganciájában, a fölényében, hiszen már 25 méternél messze maga mögött hagyott mindenkit.

A törés

1994-ben, a római világbajnokságon húszévesen be akarta fejezni a pályafutását, és akkor jött a nagy törés. A kínai úszók példátlan mértékű előretörése rá is hatással volt, legyőzték a kedvenc számaiban, 100 és 200 háton. A győztes, Ho Ce-hung az 1992-es olimpián a tizenharmadik lett, 1996-ban pedig a huszonhatodik. A kettő között pedig rejtélyes módon megtáltosodott.

Egerszegi a vereség után úgy döntött, nekimegy még egy olimpiának, hogy győzelemmel fejezze be. Kiss egy virágcsokrot vett neki, és elkezdték a közös munkát. Az 1996-os atlantai olimpián végül 400 vegyesen harmadik lett, százon nem indult el, bár aztán a váltó első tagjaként egyébként jobb időt úszott, mint a győztes. Úgy érezte, hogy a kétszáz méterre van úgy felkészülve, hogy azon nem veszíthet. Nem is veszített: négy másodperces különbséggel csapott célba a második előtt, soha ekkora különbséggel ezen a távon nem nyert senki.

Amikor a barcelonai olimpia 25. évfordulóját ünnepelték 2017-ben, Egerszegi is ott volt, és mondott pár gondolatot a pályafutásáról.

„Elvárás volt és lett a sajtóban, hogy ha már három számban indulok, akkor természetesen meg is nyerem mind a hármat. Próbáltam ennek a várakozásnak a súlyát kiiktatni, és nem foglalkozni vele. Ez volt az az olimpia, amelyiknél a záróünnepségen is ott voltam, a másik kettőnél nem, ezért is különleges. A csúcs azonban, ha már mindenáron választani kell, Atlanta. Ott hagytam abba, a csúcson kell abbahagyni, a mondás is így tartja. Nem zavar egyáltalán, hogy nem indultam 100 háton, az én döntésem volt. Tudom, sokan akadékoskodtak, nem értették, de így volt jó, ahogy alakult.”

Huszonkét évesen fejezte be, dolgozni kezdett a Pharmavitnál, hamarosan családot alapított, három gyereket szült. A visszatérés egy pillanatra sem fordult meg a fejében.

Nem vágyott soha nagy elismerésekre, felhajtásra, így különösebben az sem viselte meg, hogy 1999-ben, amikor kiosztották az Évszázad Sportolói díjakat Bécsben, a szervezők elírták az olimpiai aranyai számát, csak kettőt tüntettek fel. Ez közrejátszhatott abban, hogy ausztrál Dawn Frasert választották a legnagyobb női úszónak, holott ő Egerszeginél eggyel kevesebb aranyat gyűjtött, és abból is az egyiket váltóval érte el – míg Egerszegi egyéniben nyerte mind az ötöt. Mire ez az információ eljutott a döntéshozókhoz, már késő volt.

Egerszegi gyerekei azóta már felnőttek, már a legkisebb is húszéves, de a bajnoknő azóta sem keresi a nyilvánosságot. Az otthonában sincsenek kitéve díszhelyre az érmei – úgy gondolta, hogy egy bekeretezett újságcikken kívül más nem kell a falra életének ebből a korszakából.

A szövetség által indított úszóprogramban viszont aktív szerepet vállal, és folyamatosan járja az országot, figyeli az edzők munkáját, mert szeretne visszaadni valamit a sportágnak, aminek az élő legendája lett.