Továbbjutott a Paks a Konferencia-ligában

2024. augusztus 13. – 22:48

Másolás

Vágólapra másolva

2-2-es döntetlen játszott idegenben a Paks a montegrói Mornar ellen, így továbbjutottak a Konferencia-liga következő körébe. Az első meccsen a Paks hazai pályán háromgólos előnyt szerzett magának, így óriási bravúr kellett volna az ellenfelének a továbbjutáshoz.

Már a mérkőzés elején eldőlt nagyjából a párharc, hiszen egy távoli szabadrúgás után a montenegróiak szabálytalankodtak a 16-oson belül, amiért 11-est kapott a Paks. Ezt aztán Windecker József értékesítette a 13. percben. Öt perccel később aztán egyenlítettek a hazaiak, Lenzsér Bence szerzett öngólt.

A 60. percben egy szögletből megszerezte a vezetést is a Mornar, de a 87. percben egyenlített a Paks, ezzel beállítva a 2-2-es végeredményt. Így összesítésben 5-3-mal ment tovább a Paks a következő körbe, ahol a cseh Mladá Boleslav és az izraeli Hapoel Beer Seva összecsapás győztesével játszhat majd a főtáblára jutásért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!