Véget érhet a fellebbezés-saga női tornában, a román versenyzőé maradhat a Párizsban megszerzett bronzérem

2024. augusztus 13. – 10:14

Véget érhet a fellebbezés-saga női tornában, a román versenyzőé maradhat a Párizsban megszerzett bronzérem
Jordan Chiles ekkor még bronzérmesként – Fotó: Gabriel Bouys / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Eldőlni látszik az olimpiai bronzérem sorsa női tornában. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) szerint a szabályok nem teszik lehetővé, hogy a bizonyítékok ellenére újravizsgálják a női tornászok talajdöntőjében történteket. Vagyis az amerikai Jordan Chiles nem kapja vissza a bronzérmet, az a román Ana Maria Bărbosué marad.

A párizsi olimpián rendezett döntőben először az amerikaiak óvtak, amivel Chiles megelőzte a román versenyzőt. Ezt követően a románok fellebbeztek, mondván, az Egyesült Államok csapata az előírt időhatáron túl óvott. A sportági nemzetközi szövetség (FIG) először nem fogadta be a románok beadványát, akik ezt követően a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordultak, és a CAS viszont már nekik adott igazat, a FIG pedig szombaton módosította a végeredményt, így lett Bărbosu harmadik. Románia 12 év után először dobogós helyezést női tornában olimpián.

Az óvási időhatár egy perc. A románok szerint ezt lépték túl az amerikaiak, akik videófelvétellel próbálják igazolni, hogy időben léptek. A CAS-hoz fellebbviteli tárgyalásra továbbküldött anyaguk alapján – amint kihirdették Chiles pontszámát – Cecile Landi edző már 47 másodperc után jelezte az óvást.

„Nagyon csalódottak vagyunk a fejlemények miatt, de továbbra is minden lehetséges módon fellebbezni fogunk, beleértve a Svájci Szövetségi Bíróságot is, hogy igazságot szolgáltassanak Jordan Chiles pontszámát és helyezését illetően” – állt az Egyesült Államok Torna Szövetségének közleményében.



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!