Még a haját is levágták, hogy hozza a súlyát, miután kizárták, egyből infúziót kapott az indiai birkózó

2024. augusztus 7. – 18:58

Még a haját is levágták, hogy hozza a súlyát, miután kizárták, egyből infúziót kapott az indiai birkózó
Vinseh Phogat, az indiai birkózó, aki átesett a súlyhatáron – Fotó: Aytac Unai / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az indiai Vinesh Phogat nem birkózhatott az olimpiai aranyért a női 50 kilós kötöttfogásúaknál, mert tíz dekával átlépte a súlyhatárt. Erről a Telexen is beszámoltunk, de érdemes azt is bemutatni, milyen kíméletlen módszerekkel és következményekkel járt a fogyasztási kísérlet.

Phogat a korábbi mérkőzésein hozta a súlyát, de a versenyszabályok szerint a döntő előtt újra be kellett mérlegelnie. Szerda reggel nem ment át ezen a teszten, tíz dekával több volt a kelleténél.

Az indiaiak tudták, hogy Phogatnak fogyasztania kell, a birkózó egész éjszaka futott és ugrált, hogy csökkentse testsúlyát. Ez nem igazán ment neki, mert már a végletekig ki volt facsarva.

„A birkózók általában a természetes súlyuknál kisebb súlycsoportban vesznek részt. Ez előnyt jelent számukra, mivel olyan ellenfelekkel küzdenek, akik nem olyan erősek. A súlycsökkentés folyamata magában foglalja az étel és a víz kiszámított korlátozását, valamint az edzésekből és a szaunából származó izzadást a reggeli mérlegelésig” – mondta Dinshaw Pardiwala, az indiai csapat főorvosa.

Phogat táplálkozási szakértője úgy számolt, hogy a birkózó 1,5 kilót képes leadni a meccsek között. Az szinte természetes, hogy a mérlegelés után valamennyivel nehezebbek a versenyzők.

„Vineshnek három mérkőzése volt, ezért kis mennyiségű vizet kellett adni, hogy megelőzzük a kiszáradást. A meccs után a súlya nőtt. Az edző elindította a súlycsökkentés szokásos folyamatát, amelyet mindig is alkalmazott Vineshnél, és biztos volt benne, hogy sikerrel fog járni” – mondta a csapatorvos.

Drasztikus eljárásokat is bevetettek, hogy hozza súlyát, például levágták a haját, és a mezéből is lenyestek. Ez persze legalább az egészségét nem veszélyeztette.

„Elővigyázatossági intézkedésként Vineshnek a kizárás után intravénás folyadékot adtak, hogy megelőzzék a kiszáradást. A helyi kórházban vérvizsgálatot is végeztettünk, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy minden rendben van. Vinesh minden paramétere normális volt mindvégig, és tökéletesen jól érzi magát” – számolt be Dinshaw Pardiwala.

A birkózó a kizárással nemcsak az aranyra való esélyét veszítette el, az ezüstöt sem kapja meg, mert a súlyhatár átlépése kizárással jár.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!