A birkózó Losonczi Dávid elveszítette az elődöntőt, a bronzért folytathatja

2024. augusztus 7. – 19:17

A birkózó Losonczi Dávid elveszítette az elődöntőt, a bronzért folytathatja
Losonczinak nem sikerült bejutnia a döntőbe – Fotó: Illyés Tibor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Miután a szerb Komarov elleni negyeddöntőben néhány centin múlt, hogy a világbajnok Losonczi Dávid kivédekezett egy akciót a párizsi olimpia negyeddöntőjében, mert még éppen nem lépett ki, az ukránból lett bolgár Novikovval szemben nagy eséllyel lépett szőnyegre az elődöntőben. Háromszor ugyanis már korábban megverte.

Most azonban megszakadt ez a jó sorozat.

Másfél perc telt el, amikor a bolgárt passzivitásért megintették. Ezért a magyar kapott egy pontot, de akciót már nem tudott csinálni rajta, még ha meg is emelte. Az első három perc után így 1-0-ra vezetett a magyar versenyző.

50 másodperc telt el a második három percből, amikor megintették a magyart, de a bolgár sokáig meg sem tudta mozdítani, amikor megemelte, akkor nem jutott vele semmire. Álló helyzetből folytatták. Losonczi fáradhatatlanul ment előre, 68 másodperccel a vége előtt újra leküldték a riválisát, Novikov azonban jól védekezett, nem sikerült pontot csinálni rajta.

A kockáztató Losonczin 17 másodperccel a vége előtt a bolgár csinált egy pontot, mert valahogy kiterelte a szőnyegről a magyart. Losonczi mindent egy lapra feltéve támadott, kitolta az ellenfelét, csak azt nem lehetett látni, még időn belül teszi-e meg. A zsűri hosszú ideig videózott, és úgy döntött, nem jár pont a magyarnak, így csütörtökön a bronzért folytathatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!