Sokkoló összeomlás, hihetetlen, ahogy a francia kézisek kiestek a németek ellen

2024. augusztus 7. – 18:27

Másolás

Vágólapra másolva

Hiába várták az olimpia előtt sokan, a házigazda Franciaország férfi kézilabda-válogatottja nem lesz érmes Párizsban, miután a szerdai negyeddöntőben Németország hihetetlen dráma után kiejtette őket. Persze a torna sem indult jól a tornával válogatottkarrierjét befejező Nikola Karabatićnak és társainak, de azok után, hogy nem kis izgalmak után épp Magyarország ellen harcolták ki a negyeddöntős szereplést, azt hitték, talán végre beindulnak.

A lendület viszont gyorsan elhalt, a németek elleni szerdai meccs ritkán látott drámát hozott. Az eléggé rohanós meccsen a félidőben még 17-14-re vezettek a franciák, sőt, igazából még a rendes játékidő legvégén is úgy tűnt, hogy minden rendben lesz. 55 másodperccel a lefújás előtt a franciák két góllal vezettek 29-27-es állásnál, innen úgy tűnt, meglesz nekik a továbbjutás azok után, hogy a végjátékban elég sokáig fej fej mellett ment a két csapat.

Akkor még inkább így tűnt, amikor a németek csak 13 másodperccel a vége előtt, hetesből tudtak szépíteni – nem volt más dolga a franciáknak, mint hogy pár másodpercig eldugják a labdát, távolról rálőjék valahova, aztán mehetnek is a legjobb négy közé. Na, pont nem ez történt: Dika Mem öt másodperccel a vége előtt eladta a labdát, Renars Uscins pedig ahogy megkapta a labdát, majdnem 10 méterről lőtt, kaput találva.

Szóval jöhetett a hosszabbítás, ahol javíthattak volna a franciák, de ez sem jött össze. A kétszer öt perc hosszabbítás felénél 32-32 volt az állás, ezután a franciák szereztek vezetést, majd a németek szinte azonnal egyenlítettek. Bő két perccel a vége előtt a németek fordítottak 34-33-nál, aztán jött az egészen furcsára és emlékezetesre sikerült utolsó perc.

Egy hosszabb videózás után a franciák támadhattak emberhátrányban. A lövés kimaradt, de visszakerült a labda a franciákhoz, Nedim Remili pedig egy szép áttörésből lőtt góllal 16 másodperccel a vége előtt egyenlített. Úgy nézett ki, jön még kétszer öt perc. A franciák viszont nem bírták ki a legvégét, megint Uscins jött egy távoli lövéssel, csakhogy ez már nem a hosszabbítást, hanem a német továbbjutást jelentette. A maradék öt másodperc alatt a franciák még végigrohantak a pályán, de gól már nem jött, a németek 70 perc játék után 35-34-re nyertek.

Az egyik olimpiai elődöntőben német–spanyol meccs jön, a másikban a norvég–szlovén és a dán–svéd mérkőzés továbbjutói találkoznak majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!