5-4-re nyert a címvédő USA a női pólósok ellen a negyeddöntőben

Legfontosabb

2024. augusztus 6. – 20:23

5-4-re nyert a címvédő USA a női pólósok ellen a negyeddöntőben
Fotó: Marko Djurica / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Kőkemény negyeddöntő vár a magyar női vízilabda-válogatottra, a sorban három olimpiai címet nyerő, a legutóbbi hat világbajnokságból ötöt megnyerő amerikai csapaton kell túljutni az éremesélyért. Az Egyesült Államok női csapata minden eddigi olimpiáját éremmel zárta. A legutóbbi vb-döntőben, februárban, Dohában épp ellenünk nyertek 8-7-re, végletekig kiélezett meccsen, amin az utolsó negyed 5-5-ről indult. A nyári edzőtáborban kétszer játszottak egymás ellen, mindkét csapat egy meccset nyert.

Az olimpiai tornán magyar csapat két győzelemmel, egy hosszabbításos és egy sima vereséggel harmadik helyen zárt a csoportban Ausztrália és Hollandia mögött, az amerikaiak csak a spanyoloktól kaptak ki, így lettek másodikak a saját csoportjukban.

Első negyed

A magyar válogatott első lövése a kapusban, a második, már emberelőnyben elvégzett próbálkozás a blokkban akadt el. Szerencsénkre a világbajnok amerikai csapat több hibával kezdett a magyar kapu előtt. Amikor a negyed felénél Keszthelyi Rita kapufát lőtt, az amerikaiak szupersztár kapusa, Ashleigh Johnson is tehetetlen lett volna, de ekkor is maradt a 0-0. Az ötödik magyar lövés viszont már beakadt, Garda Krisztina pattintott távolról jól, a labda becsúszott a kapus hóna alatt, 1-0.

Keszthelyi az első negyedben közeli viszonyba került a kapufával, a második távoli lövése is arról pattant ki, egyet a kapu jobb-, egyet a kapu baloldalára küldött nagy erővel. A kimaradt helyzetből induló amerikai támadás aztán már eredményes volt, Maggie Steffens húzta be a kapuba a labdát egy jó passzból, 1-1.

Egy amerikai szabálytalanság után gyorsan elvégzett szabaddobásból Leimeter Dóra maradt üresen a kapu előtt, gyorsan bevágta, az amerikaiak nem is érették, mi történt – ezzel 2-1-re nyertük az első negyedet.

Második negyed

Két, egymást követő amerikai emberelőnnyel indult a negyed, az elsőnél Magyari nagy bravúrral kapuára tolta a lövést, a másodiknál egy nagyon pocsék amerikai átadás után jöhettünk. A bravúrok után előbb egy kapufa, majd egy kézből kiforduló labda segített Magyarinak a magyar kapuban, hogy ne legyen újabb amerikai gól.

A negyed felénél kapott ötödik amerikai emberelőny nem maradt gól nélkül, Tara Prentice lényegében kihagyhatatlan ziccerben kapta a labdát a magyar kapu előtt, ezzel egyenlítettek 2-2-re. A kimaradt magyar emberelőnyös lövés után a túloldalon Jewel Roemer helyezett jól a léc alá, megfordítva a mérkőzést, 2-3.

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Harmadik negyed

A harmadik negyedet mi kezdhettünk emberelőnyben, két dobás is belefért ebbe, de egyik sem jutott a hálóig. A negyedbeli harmadik próbálkozásunk viszont már igen, Faragó Kamilla úszott meg egy labdaszerzésből, Keszthelyinek passzolt, aki egyedül maradt a kapussal szemben, innen pedig nem szokott hibázni, most sem tette, 3-3. A negyed közepén aztán kipontozódott Mahieu a magyar csapatból, majd kettős emberelőny jött, amit gólra is váltott az USA, Steffens góljával újra ők vezettek, 3-4.

Több támadószabálytalanság után egy magyar emberelőny már meghozta az egyenlítést, Faragó a kapufáról varrta be jó messziről, egyenlítve. A következő magyar emberelőny kimaradt, a túloldalon Magyari védett, majd aztán Keszthelyi lőtte meg a harmadik kapufáját a negyeddöntőben. A negyed végére maradt a 4-4.

Negyedik negyed

Vagyis a februári vb-döntő után az olimpiai negyeddöntő is egyenlőről indult Magyarország és az Egyesült Államok között. Bő egy perc után, emberelőnyben időt két Amerika, Magyari két védéssel tett róla, hogy ne legyen komoly hatása a kupaktanácsnak. Az utolsó 5,5 percre Vályi Vanda is kipontozódott, igaz, közben, még egy emberhátrányt úsztunk meg gól nélkül.

Aztán Magyari a kapuból kimozogva szerzett labdát, ebből viszont egy újabb Keszthelyi-kapufa jött a másik kapunál, a meccsen már a negyedik. Amerika másodszor is kettős emberelőnybe került, Rachel Fattal használta ki, 4-5-ös vezetéshez juttatva csapatát a hajrára. Ekkor 13-6 volt a kiállítások aránya. Ez eggyel javult, de a magyar emberelőnyből Garda lőtt kapufát. Roemer ugyanígy tett, ha betalál, elúszhatott volna a meccs. 80 másodperccel a vége előtt Natasa Rybanska kezéről szedte le a labdát az amerikai kapus. Közben Cseh Sándor magyar másodedző kapott reklamálásért piros lapot. 49 másodperccel a vége előtt időkéréssel próbálta rendezni a sorokat Mihók Attila, aki felküldte a támadáshoz a kapus Magyarit is. Az így létrehozott emberelőny nem hozott eredményt, Faragó távoli lövése elment a kapu előtt, Magyarit kiállították, Amerika pedig lepörgette a másodperceket, bejutva az elődöntőbe.

Magyarország–Egyesült Államok 4-5 (2-1, 0-2, 2-1, 0-1)

Az elődöntőben holland–spanyol és amerikai–ausztrál párharcokat rendeznek, a magyar csapat Görögországgal folytatja az 5-8. helyért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!