Vadnai bejutott a vitorlás éremfutamba, Érdi újabb futamot nyert, de az időjárás miatt biztosan nem döntős

2024. augusztus 5. – 17:43

Vadnai bejutott a vitorlás éremfutamba, Érdi újabb futamot nyert, de az időjárás miatt biztosan nem döntős
Érdi Mária a párizsi olimpián – Fotó: Christophe Simon / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az ICLA hajóosztályban versenyző Vadnai Jonatán 6. helyen jutott be a keddi éremfutamba. Az időjárás miatt csak nyolc alapfutamot tudtak megrendezni a férfiaknál, de a magyar vitorlázónak ez is elég volt a döntőbe jutáshoz. Vadnai legjobb helyezése egy 5. hely volt az 5. futamban.

Nem sikerült ez a bravúr a világ- és Európa-bajnok Érdi Máriának, miután a nőknél szélcsend miatt nem rendezték meg a mindent eldöntő utolsó futamot. Érdi Mária így a 14. helyen zárt összetettben, az éremfutamba az első 10 helyezett jutott be. A hétfői futamot eleve jókora csúszással tudták csak elkezdeni, de az időjárás miatt megszakították a versenyt, és végül nem is indították újra.

Nem kezdett jól a párizsi olimpián a magyar versenyző, egy sérülés miatt azt is megfordult a fejében, hogy hazamegy az olimpiáról. A szombati futamok után csak 25. volt a 43 hajós mezőnyben, viszont a vasárnapi 8. és a hétfői 9. futamot is megnyerte, amivel alaposan feljött az összetettben. A hétfői tizedik, egyben utolsó futamot a 14. helyről várhatta, ami azt jelentette, hogy az éremfutamhoz négy versenyzőt kellett megelőznie Érdinek. Erre azonban az utolsó futam törlése miatt már nem volt lehetősége. A keddi éremfutam eredményétől függetlenül a holland Marit Bouwmeester lesz aranyérmes ebben a hajóosztályban, mivel a 9 alapfutam alapján már behozhatatlan az előnye a többiekkel szemben. Az is eldőlt, hogy a dán Anne-Marie Rindom lesz az ezüstérmes, így csak a bronzért lesz küzdelem.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!