Nem elég, hogy aranyérmes lett a kínai tollasozó, rögtön utána a kezét is megkérték

2024. augusztus 4. – 08:46

Másolás

Vágólapra másolva

Kétségtelenül halmozta az örömöket pénteken a kínai tollaslabdacsapat vegyes párosban győztes tagja, Huang Ja-csiong, akinek szintén tollasozó párja, Liu Jü-csen közvetlenül azután kérte meg a kezét, hogy megkapta az aranyérmét.

Cseng Sze-vej és Huang Ja-csiong három éve Tokióban egy kínai páros mögött lett ezüstérmes, Párizsban viszont a döntőben magabiztosan verték meg a dél-koreai Kim Vonho, Dzsong Naün duót, és veretlenül lettek olimpiai bajnokok. Az éremátadó után aztán jött a slusszpoén: a kifelé tartó Huangot egy csokorral várta Liu, majd elővett a zsebéből egy gyűrűt, és féltérdre is ereszkedett előtte.

Huang a lánykérés után azt nyilatkozta, hogy nagyon meglepődött, mert ő nyilván csak a döntőre készült, és amellett, hogy olimpiai bajnok lett, meg is kérték a kezét, ami elég váratlanul érte. A felvételek alapján persze Huang láthatóan örült a lánykérésnek, Cseng pedig, aki három éve pont az elvesztett döntőjük után kérte meg a barátnője kezét, azt mondta, ez alighanem jobb élmény lehetett annál.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!