Öt milliméter döntött az olimpiai aranyról, minden íjászversenyben dél-koreai nyert

2024. augusztus 4. – 16:16

Másolás

Vágólapra másolva

Dél-Korea teljes mértékben leuralta az íjászversenyeket a párizsi olimpián, mind az öt számban dél-koreai arany született ugyanis (női egyéniben még az ezüst is az övék lett, férfi egyéniben pedig az arany mellett a bronz lett Dél-Koreáé). Az utolsó, ötödik arany vasárnap jött a férfi egyéni versenyben, de nagyon rezgett a léc, öt milliméteren múlt, hogy nem Amerika nyert.

A férfiak versenyében már a negyeddöntőkben biztossá vált, hogy nem lesz címvédés, a dél-koreai Kim Udzsin ugyanis legyőzte a Tokióban győztes és világbajnok török Mete Gazozt. A következő körben honfitársát, a végül harmadik I Vuszokot múlta felül, így harcba szállhatott ötödik olimpiai aranyáért – Párizsban a férfi csapattal és vegyesben nyert, Rióban és Tokióban is csapatban lett aranyérmes.

A döntőben 2019-ben egyesben világbajnok Brady Ellison várt rá, az amerikai kétszer is szettelőnybe került, ám Kim Udzsin mindkétszer egyenlített. Az ötödik szettben nem született döntés, hat tökéletes lövést láthatott a közönség, így szétlövés döntött az aranyérem sorsáról. Mindkettejük nyila tízes lett, a 70 méteres távolságból leadott lövéseknél a dél-koreai íjász öt milliméterrel célzott pontosabban. Ennyi volt a különbség:

Balra a dél-koreai Kim Udzsin, jobbra az amerikai Brady Ellison döntő lövése – Forrás: Eurosport / Discovery
Balra a dél-koreai Kim Udzsin, jobbra az amerikai Brady Ellison döntő lövése – Forrás: Eurosport / Discovery

És így nézett ki mindez élőben:

Ezzel Kim Udzsin már ötszörös olimpiai bajnoknak mondhatja magát 32 évesen. Az ezüstérmes Ellison szintén öt olimpiai éremnél jár, ám ebből egyik sem arany.

Dél-Korea megnyerte a női egyéni (Im Sihjon), a női csapat (Cson Hunjong, Im Sihjon, Nam Szuhjon), a vegyes csapat (Im Sihjon, Kim Udzsin), a férfi csapat (Kim Dzsedok, Kim Udzsin, I Uszok) és most a férfi egyéni aranyát is. Nam Szuhjon a női egyéni versenyben lett ezüstérmes, I Uszok a férfiaknál bronzérmet gyűjtött.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!