A taekwondo és a lovaglás rizikós, de öt hónapos terhesen is nyertek már olimpiát
2024. augusztus 3. – 15:25
A 26 éves egyiptomi kardvívó, Nada Hafez hétfőn az első asszóját megnyerve, majd a következőt elveszítve a 16. helyen végzett a párizsi olimpián. A versenye után az Instagram-oldalán osztotta meg a nyilvánossággal, hogy hét hónapos terhesen lépett pástra. Hafez azt írta: „A babámnak és nekem is megvoltak a magunk kihívásai, legyen szó fizikai vagy érzelmi kihívásokról. A terhesség hullámvasútja önmagában is kemény, megerőltető volt az élet és a sport egyensúlyának megtartásáért küzdeni, de megérte”, és hozzátette, hogy azért hozta nyilvánosságra a hírt, hogy „rávilágítson az egyiptomi nők erejére és kitartására”.
Bár valóban szokatlan, hogy egy sportoló állapotosan vállaljon versenyzést ezen a szinten, azért nem példa nélküli. Serena Williams 2017 januárjában például várandósan nyerte meg az Australian Open teniszbajnokságot, egyben a 23. Grand Slam-trófeáját. Az akkor 36 éves amerikai sportoló közvetlenül a torna előtt szembesült a pozitív terhességi teszttel, amit szinte viccből csinált meg: egy barátnőjének akarta bebizonyítani, hogy téved, amikor erre gyanakszik. Williams később azt mondta, sokkolta a felfedezés, és azt gondolta magában:
„Hogy fogok így játszani az Australian Openen? Úgy terveztem, hogy idén megnyerem Wimbledont is.”
A teniszbajnok ekkor még csak 20 hetes terhes volt, és a férjén és néhány családtagján kívül senki nem tudott erről. Néhány hónappal a verseny után Williams az Instagramon jelentette be a hírt, azt írta: „Drága kisbabám, olyan erőt adtál nekem, amiről nem is tudtam, hogy bennem van. Megtanítottad nekem a nyugalom és a béke igazi jelentését.” A BBC akkori beszámolója szerint a Twitteren volt olyan vélemény, miszerint „a várandós Serena Williams Grand Slam-győzelme után minden férfinak örökre be kellene kussolnia”.
Olimpikonok, kisebb-nagyobb hassal
Az olimpiák történetének elmúlt évtizedeiből legalább egy tucat sportolóról tudunk, akik állapotosan abszolválták a játékokat, egy részük ráadásul a legjobb eredménnyel. A jégkorongozó Lisa Brown-Miller az 1998-as téli olimpián nyert aranyérmet az amerikai csapattal úgy, hogy – tudtán kívül – terhes volt az első gyerekével. Kerri Walsh Jennings röplabdázó a harmadik aranyérmét szerezte meg a 2012-es londoni játékokon, bár ő is csak később jött rá, hogy állapotosan versenyzett.
Anna-Maria Johansson svéd kézilabdázó Londonban viszont már három hónapos terhesen játszott, míg Kristie Moore kanadai curlingjátékos öt hónapos terhesen versenyzett a 2010-es vancouveri játékokon, ő ezüstérmet szerzett. A holland Anky van Grunsven díjugrató is öt hónaposan állhatott a dobogóra a 2004-es athéni olimpián, mégpedig a legtetejére. A rekorder mégis Nur Suryani Mohamed Taibi malajziai lövész, aki Londonban már a nyolcadik hónapban járt, mikor részt vett a 10 méteres légpuska versenyszámában.
Még ha figyelembe vesszük is, hogy az élsportolók a versenyzésre tették fel az életüket, és a szervezetük hozzászokott a fizikai kihívásokhoz és a versenyzéssel járó stresszhez, kérdés, hogyan lehet – egyáltalán, mennyire kockázatos – egy magzattal a pástra, a teniszpályára vagy a tatamira állni?
Terhesen sportolni jó, de nem mindegy, mit
Dr. Demeter Ágota szülész-nőgyógyász szakorvos szerint sportolni a terhesség alatt alapvetően nem ördögtől való, sőt nagyon is ajánlott. Az viszont nem mindegy, hogy milyen sportot űzünk, ahogy az sem, mennyire van hozzászokva a szervezetünk a mozgáshoz. „Egy élsportoló jobban bírja a fizikai, valamint a mentális terhelést is. Az izomzata, gondolkodása, és a mindennapjai is teljesen máshogy épülnek fel, mint azoknak, akik csak hobbiszinten járnak el például kocogni.”
Ugyanakkor vannak olyan sportágak, amelyek a terhesség bizonyos szakaszában nem ajánlottak.
„Az első trimeszter, tehát az első három hónap után a kontaktsportok, mint például a dzsúdó vagy a taekwondo rizikós, hiszen egy rossz mozdulat, és a magzat megsérülhet. Ugyanez a helyzet a lovaglással, vagy a biciklizéssel is, ugyanis az anya könnyen megütheti a hasát”
– mondta Demeter Ágota.
Legyen szó vívásról vagy úszásról, amatőr sportolóról vagy olimpikonról, a szakember szerint a pulzusszámot mindig érdemes figyelni. „Ha a pulzus tartósan túlzottan megemelkedik, az veszélyeztetheti a placenta oxigénellátását. Persze élsportolóknál ez a határ magasabban lehet, hisz az ő szervezetük hozzászokott a intenzív mozgáshoz. Felkészültségtől függ, kinek és hol jön el ez a pont. Azt szoktuk mondani, hogy addig terheljünk, amíg sportolás közben tud úgy folyamatosan beszélni a kismama, hogy nem kell közben levegő után kapkodnia – fejtette ki Demeter Ágota, aki hozzáteszi, hogy állapotosan is fontos a rendszeres testmozgás. – Nem azt mondom, hogy várandósan kezdjünk el edzeni egy olimpiára, de
a fizikai és a mentális egészség megtartásához elengedhetetlen például pilatesórákra, terhestornára járni vagy folytatni azt a sportot, amit már ismerünk, megszoktunk, csak az új igényekhez kell alakítani a mozgást. Mind közül talán az úszás a legjobb a terhesség alatt.”
A várandósan versenyzés igazi specialistája viszont egyértelműen az amerikai Alysia Montaño. A világbajnoki bronzérmes atléta 2014-ben nyolc hónapos terhesen állt rajthoz egy országos bajnokságon, bár a 800 méteres előfutam 29 fős mezőnyében az utolsó helyen végzett. Három évvel később csak az ötödik hónapban járt, amikor újra állapotosan indult el egy bajnokságon, és 10 másodpercet faragott a 2014-es idejéből. „Az emberek azt mondták, gyorsabban fogsz futni, mint legutóbb, mert kevésbé vagy terhes. Én meg azt mondtam: de most megint terhes vagyok”, nyilatkozta akkor a sportoló, és elmondása szerint Gal Gadot inspirálta, aki öt hónapos terhesen forgatta le a Wonder Woman című filmje felét.