Összejött a Djoković–Alcaraz olimpiai álomdöntő

2024. augusztus 3. – 08:32

Másolás

Vágólapra másolva

A péntek délután elődöntőző Carlos Alcaraz után Novak Djoković is bejutott az olimpiai férfi tenisztorna döntőjébe, ezzel összejött az álompárosítás, amiről a szurkolók és valószínűleg a szervezők is álmodtak.

A két sztár nem találkozott idén a Roland Garroson Djoković sérülése miatt, így a helyileg ugyanott rendezendő olimpiai döntő egyfajta pótlás is lesz majd.

A 24 Grand Slam-címet szerző Djoković pályafutásából csak az olimpiai arany hiányzik, ezt a bombaformában levő 21 éves spanyol ellen próbálhatja megnyerni vasárnap. Alcaraz fiatal kora ellenére már négy Grand Slam-sikernél jár, idén Wimbledonban és a Roland Garroson is nyerni tudott.

A férfi döntőt vasárnap tartják 13.30-as kezdettel, a szombati, 15.30-kor kezdődő női döntőbena a kínai Cseng Csin-ven és a horvát Donna Vekić mérkőznek meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!