Kimaradtak az emberelőnyök, Ausztrália lehajrázta a férfi pólósokat, az utolsó meccsen múlik a továbbjutás

2024. augusztus 3. – 16:09

Másolás

Vágólapra másolva

Két, egyaránt hatpontos csapat találkozott a férfi vízilabdatorna szombati játéknapján, a magyar és az ausztrál csapat is azért igyekezett, hogy felzárkózzon a négy meccs után százszázalékos spanyolok mögé a második helyre.

Bár még van egy forduló a vízilabdázóknak, érződött a meccsen, hogy nagy a nyomás a jó eséllyel a második helyről döntő harcban. Az első negyed óvatos játékkal indult, Manchercz Krisztián emberelőnyből szerzett vezető góljára több mint három percet kellett várni. A negyed végére egyenlítettek az ausztrálok, 2-2-ről indulhatott a második negyed. Ezt az ausztrálok kezdték jobban, hamar elhúztak két góllal, de Varga Dénes, Manhercz és Zalánki Gergő góljaival 5-4 lett a félidő nekünk. Zalánki 16 másodperccel a negyed vége előtt volt eredményes.

A rövidke szünet után maradt a magyar lendület, Blake Edwards egyenlített ugyan, de Manhercz és a lóbálásával a gólja előtt minden ausztrált elsüllyesztő Nagy Ádám góljaival már 7-5 volt. Milos Maksimovic majdnem 5 perccel a negyed vége előtt szépített 7-6-ra, után viszont már nem jött újabb találat a játékrészben, ami főleg magyar oldalról volt gond az 5-1 emberelőnyös, de kimaradt dobást tekintve.

Az utolsó negyed elején Manhercz már a negyedik gólját dobta ötméteresből, ezzel a csapat góljainak felét vállalta 8-6-os állásnál. Nathan Power szépítő gólja gyorsan megjött emberelőnyből, a túloldalon viszont Manhercz kettős fórban a blokkba lőtt. Az utolsó négy percbe érve Marcus Berehulak kiegyenlített, amikor pedig nem sokkal később emberhátrányba kerültünk, az ausztrálok már újra a vezetésért támadhattak.

Fotó: Kovács Tamás / MTI
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Ekkor még Nagy remekül húzott le egy ausztrál keresztlabdát, de a túloldalon nem jött a magyar gól, maradt a döntetlen. 46 másodperccel a vége előtt viszont Power már nem hibázott, 9-8-nál előnyhöz juttatva az ausztrálokat. Az utolsó támadás – egy ausztrál kiállítás kíséretében – a miénk volt, de Vigvári Vince lövése a kapufáról csorgott ki, ezzel elúszott az egyenlítés reménye.

A magyar csapat 11 emberelőnyös helyzetből csak 1 gólt dobott, ez nem fért bele az ausztrálok ellen.

Az ausztrálok elleni vereséggel Magyarország négy forduló után a harmadik helyen áll a csoportban. Spanyolország 12 ponttal vezet, Ausztrália 9 ponttal a második, nekünk 6 pontunk van. A három meccsen három pontot szerző szerbek és franciák később játszanak egymás ellen szombaton, Japán pedig 0 ponttal utolsó a csoportban.

Az utolsó fordulóban hétfőn 15.00-tól Szerbia lesz az ellenfél, ott kell kiharcolni a továbbjutást.

Ausztrália–Magyarország 9-8 (2-2, 2-3, 2-2, 3-1)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!