Legyőzte Spanyolországot, negyeddöntős a női kéziválogatott

2024. augusztus 1. – 15:28

Másolás

Vágólapra másolva

Hozta a kötelezőt, és Spanyolország legyőzésével biztosította helyét a párizsi olimpia negyeddöntőjében a magyar női kézilabda-válogatott. A 27-24-es siker után csak a legjobb nyolc közötti hely biztos, az, hogy ki lesz az ellenfél, az utolsó fordulóban dől majd el.

Golovin Vlagyimir csapata talán a nyomást is megérezve idegesen kezdett, az első percekben megvolt a lendület, Klujber Katrin góljával még a vezetést is mi szereztük meg, de aztán a spanyolok rákapcsoltak és a 9. perc végére 6-3-ra el tudtak húzni. A magyar kapitány jó érzékkel kért időt háromgólos spanyol vezetésnél, Füzi-Tóvizi Petra, Szöllősi-Schatzl Nadine és Vámos Petra góljaival előbb 7-7-re zárkózott a válogatott, majd Győri-Lukács Viktória és Klujber újabb találatával már 9-7-re vezettünk.

Kljuber Katrin Spanyolország ellen – Fotó: Steph Chambers / 2024 Getty Images
Kljuber Katrin Spanyolország ellen – Fotó: Steph Chambers / 2024 Getty Images

Ekkor a Győrt és a magyar válogatottat is vezető, a Győrrel négy Bajnokok Ligája-címet nyerő, jelenlegi spanyol szövetségi kapitány Ambros Martín állította meg a játékot egy időkéréssel, a várt hatás viszont elmaradt. Sőt, nem sokkal később Győri-Lukács találatával először volt meg a háromgólos magyar vezetés. Utána viszont Debreczeni-Klivinyi Kinga a kapufát is súroló rontott lövését kihasználva 11-10-re zárkóztak a spanyolok, Marta López kapta meg jól a labdát a jobb sarokban.

A spanyol fellángolás átmeneti volt, olyannyira, hogy a 25. percben Simon Petra góljával 14-10-re vezetett a magyar csapat. A szünetre viszont két gólra olvadt az előny, miután az utolsó szűk 6 percben nem esett magyar gól. Az viszont jól látszott, hogy kulcsszerephez jutott a két szélsőnk, Szöllősi-Schatzl két, Győri-Lukács négy gólt vállalt a tizennégyből, mellettük még a négygólos Klujber tűnt ki, de érdemes kiemelni az újabb meccsen jól védő Böde-Bíró Blankát, aki az első fél órában tizennyolc spanyol lövésből hatot megfogott.

A második félidő kiválóan indult, egy korai magyar emberhátrány ellenére is sikerült növelnie az előnyt, hat perc játék után már 19-14 volt az állás, ami újabb spanyol időkérést hozott magával. Ezután valamivel javult a spanyolok játéka, Paula Arcos a védővonal mögött megkapott labdából szerzett góljával 20-17-re jöttek fel, majd Papp Nikoletta kétperces kiállítása és az ezért kapott hétméteres hozott nehéz helyzetet. Ráadásul mivel Alexandrina Cabral Barbosa rövid idő alatt két hetest is dobhatott (egyiknél sem hibázott), az ötgólos előny villámgyorsan egyre fogyott 20-19-es állásnál.

A spanyol feltámadás némileg megzavarta a félidő elején elég sokat emberhátrányban játszó magyar csapatot, a 44. percben a spanyol egyenlítés is megvolt már, majd a jobbszélső López elhozta az újabb spanyol fordítást (21-20). Szerencsére Vámos Petra lényegében azonnal kiegyenlített.

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A félidő közepén mind a védekezésünk, mind a támadásunk széthullott kissé, volt egy tízperces szakasz, amit 4-1-re nyertek a spanyolok, de utána sikerült kikecmeregni a hullámvölgyből, elkezdtek újra jönni a gólok. A hajrára rendezni tudtuk a sorokat, Klujber és Vámos vették vállukra a csapatot, a betörésből szerzett góljaikkal ismét kétgólos előnyt szereztünk. Füzi-Tóvizi kétperces kiállítása alatt Győri-Lukács fülelt le egy fontos spanyol átadást, a túloldalon Vámos pedig estében lőtte meg a 25. magyar gólt. Az utolsó öt perc (egy spanyol időkéréstől eltekintve) elég nagy rohanás lett, de mi jöttünk ki belőle jobban, egy spanyol belemenést kihasználva Füzi-Tóvizi 27-23-as előnyt csinált 2,5 perccel a vége előtt. Ekkor még nem lehetett teljesen megnyugodni, de amikor Mireya González lövése 2 perccel a vége előtt a kapufán csattant, már el lehetett könyvelni a negyeddöntős szereplést, az sem számított, hogy az utolsó másodpercekben a spanyolok 27-24-re zárkóztak – ez lett a végeredmény.

A magyar válogatott szombat reggel 9-kor Hollandia ellen zárja a csoportkört, azt még nem tudni, hogy a Lille-ben folytatódó negyeddöntőben ki lesz az ellenfél.

A csoportot a csütörtökön később játszó Franciaország vezeti (három meccsen szerzett) 6 pontjával, Hollandia 4 meccsen gyűjtött 6 pontot, Magyarország szintén 4 meccs után 5 ponttal áll. Angola 3 meccsen 3 pontot szerzett, a jelenlegi kiesőzónában pedig az egyaránt 4 meccset játszó 2 pontos brazilok és 0 pontos spanyolok találhatók.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!