Kós Hubertnél is gyorsabb volt, de elfelejtett időben feljönni a víz alól, kizárták a brit úszót

2024. július 31. – 19:35

Másolás

Vágólapra másolva

Luke Greenbank arra készült, hogy 200 méteres hátúszásban túlszárnyalja a három évvel ezelőtti eredményét, és az olimpiai bronzánál fényesebb érmet nyer, de ez a kísérlete egy buta hiba miatt már az előfutamban kudarcba fulladt, hiába csapott elsőként a célba a brit úszó.

Greenbank ugyanabban a futamban úszott, mint a takarékosan kezdő világbajnok, Kós Hubert, de csak pillanatokig örülhetett futamgyőzelmének, hamar megjelent a neve mellett a kizárás. Greenbank az egyik forduló után követte el azt a hibát, hogy nem jött fel időben a víz alól. A szabályok szerint a víz alatt a faltól csak 15 méterig szabad delfinező mozgást végezni, addig fel kell jönni a felszínre, Greenbank viszont kicsit elmérte magát. A videón ez az utolsó percben látszik igazán jól:

A víz alatti delfinezés hatékony technika, jó néhány úszó ott tud előnyt szerezni, mert nem kell számolni azokkal az áramlásokkal, amelyek a felszínen való úszásnál lépnek fel. Ez igazán az 1988-as olimpián vált feltűnővé, több olyan hátúszó volt, aki a medencehossz felét, 25 métert tett meg így, jó nagy előnyt szerezve azokkal szemben, akik ezt nem csinálták. Később ennek kordában tartására született meg a 15 méteres szabály.

A kizárást Greenbank a fejét fogva és térdre esve vette tudomásul. „Nem tudom, mit mondjak, teljesen le vagyok sújtva. Nagyon bosszantó, úgy érzem, hogy jó formában vagyok” – nyilatkozta később.

Greenbank kizárása leginkább Telegdy Ádámnak jött jól, mert a magyar úszó így lépett egy helyet előre, és 16. idővel folytathatja a középdöntőben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!