Kedden már verseny lenne benne, de még mindig nem lehet úszni a Szajnában

2024. július 29. – 10:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Szajna rossz vízminősége miatt vasárnap után hétfőn is elmaradt a triatlonosok úszóedzése a Szajnában, pedig kedden (és szerdán) már élesben kellene versenyezniük ott. „Tekintettel az elkövetkező 36 óra időjárás-előrejelzésére, a szervezőbizottság és a Nemzetközi Triatlon Szövetség biztos abban, hogy a vízminőség a határértékek alá fog süllyedni a versenyek keddi kezdete előtt” – idézte az MTI a szervezők hétfői közleményét.

A múlt héten már úgy tűnt, elég tiszta lesz a Szajna a triatlonversenyekre és majd a nyíltvízi úszás számaira, de a pénteki és szombati, a megnyitót és egyes szombati számokat is megzavaró eső jelentős mennyiségű szennyező anyagot mosott a folyóba. Pedig az úszható Szajnát a szervezők az olimpia egyik jelképének és kulcsfontosságú örökségnek szánták. Franciaország mintegy 1,4 milliárd dollárt fektetett be új infrastruktúrába, hogy csökkentse a folyóba ömlő szennyvíz mennyiségét. A francia fővárosban jövő év júniusáig három fürdőhely megnyitását tervezik a nagyközönség számára.

A párizsi olimpián triatlonban három számban avatnak bajnokot: a tervek szerint kedden a férfiak egyéni futamát rendezik Bicsák Bencével és Lehmann Csongorral, másnap pedig a női versenyre kerül sor Kuttor-Bragmayer Zsanettel. A vegyes váltók augusztus 5-én csatáznak majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!