Lehengerlő kézilabdával 35-25-re vertük Argentínát az olimpián

2024. július 29. – 22:37

Másolás

Vágólapra másolva

Rohanósan indult a magyar férfi kézilabda-válogatott második meccse a párizsi olimpián, a 11. percben már 7-7 volt. 9-8-nál még mi vezettünk, utána viszont elkezdte kicsit fékezni a tempót Argentína, a kicsit átgondoltabb játék pedig bejött nekik, 109-nél Nicolas Bonanno góljával először vezettek ők.

A 20. percben már a második argentin hétméteres maradt ki, Federico Pizarro kapufára vágott lövése után Palasics Kristóf nagy bravúrja következett. Ez kellett is, hogy ne legyen kettő a különbség, és arról, hogy ettől ne kelljen tartani a folytatásban, Bánhidi Bence tett, 10-10-re egyenlítve.

Imre Bence hetese már azt jelentette, hogy 11-10-re újra a magyar csapat vezetett, majd innen a lendületet megtartva 14-11-re is sikerült elhúzni. A négy és fél perc alatt szerzett öt gól kellett, előtte ugyanis 5,5 percen át gólképtelen volt a magyar csapat, de hamar sikerült kilábalni az átmeneti hullámvölgyből. A szünetre ráadásul még megnyugtatóbb lett az előny, Bóka Bendegúz és Bodó Richárd a hajrában szerezett góljaival 17-12-es magyar vezetéssel jött el a szünet.

Fotó: Illyés Tibor / MTI
Fotó: Illyés Tibor / MTI

A második félidő Pizarro góljával indult, de Ancsin Gábor nagyon gyorsan válaszolt rá, majd Bánhidi góljával már hat volt a különbség, a meccs addigi legnagyobbja. Két eladott argentin labda és egy nagy Palasics-védés után Ancsin roboghatott az argentin kapu felé, hogy hétre növelje az előnyt, de kapufát dobott. Röviddel ezután Imre Bence rohant el Palasics újabb védése után, de a kapus számított rá, hogy a lábai között akart csavarni a szélső.

Egy argentin gól és egy Imre-hetes után Lékai Máté a saját térfeléről betalálva alakított ki először a hétgólos magyar előnyt, majd ő tett róla, hogy Nicolas Bono találata után megint hét legyen közte. Közben Palasics Kristóf sorra szállította a bravúrokat, ezek is nagyon kellettek ahhoz, működjenek a gyors ellentámadások – egy ilyen végén talált be Imre 23-15-re módosítva az állást.

A második félidőben ha nem is fejvesztve rohanós, de újra gyors tempójú lett a játék, ami egyértelműen nekünk kedvezett, csakhogy ekkor már nem volt ötlete a dél-amerikaiaknak arra, hogy hogyan fogják meg a csapatot.

Nem feltétlenül tudatos taktika volt, de jött pár durvább védelmi megmozdulás az argentinoknál, a 44. percben egy ilyen után végleg ki is állították James Parkert, aki Ancsinnak osztott ki egy pofonszerűséget. Emellett több elég kemény landolást eredményező lökés volt, például Sipos Adrián és Fazekas Gergő is nehezen kelt fel egy nagy ütközés után.

Fotó: Illyés Tibor / MTI
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Ez viszont nem sokat változtatott azon, hogy a végére folyamatosan egyre jobban ellépett a magyar csapat, az utolsó tíz percet kilencgólos előnnyel kezdték meg – ez lehetett volna tíz is, ha Bodó egészpályás kísérlete bemegy az üres kapuba. Ami Bodónak nem, az Ilics Zorannak bejött, az ő egészpályás góljával (természetesen Palasics védése után jöhetett a nagy dobás) már 30-20 volt.

Nyolc perccel a vége előtt, tizenegy gólos különbségnél Ilics is kapott egy hatalmasat, ez Pizarro végleges kiállítását hozta.

A végére jutott egy argentin üreskapus, távoli találat is, de sokat ez sem változtatott. A hajrában is végig kontroll alatt tudta tartani a meccset a válogatott, amely végül tíz góllal, 35-25-re nyert.

Az Egyiptom elleni vereség után javítani tudott a magyar válogatott, amely két meccs után a negyedik, továbbjutást jelentő helyen áll a hatfős csoportban. A folytatásban szerdán reggel 9-kor Norvégia, pénteken reggel a legutóbbi három világbajnokságot megnyerő Dánia, az utolsó fordulóban, vasárnap délután 4-kor pedig az olimpiai címvédő házigazda franciák következnek, akik óriási meglepetésre kettőből semmit nem nyertek eddig – ez az őket legyőző dánok és norvégok erejét is jelzi.

Magyarország–Argentína 35-25

  • magyar gólszerzők: Imre 7, Rosta 5, Ancsin, Bodó, Lékai 4-4, Bánhidi, Szita 3-3, Bóka 2, Sipos, Ligetvári, Fazekas 1-1
  • argentin gólszerzők: Simonet 5, Pizarro 4, Fernández, Moyano, Parker 3-3, Bono, Moscariello 2-2, Pizarro, Mourino, Bonanno 1-1
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!