Kós Hubertnek nem jött össze a döntő 100 méter háton

2024. július 28. – 21:50

Kós Hubertnek nem jött össze a döntő 100 méter háton
Kós Hubert az olimpiai előfutamban – Fotó: Derencsényi István / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Két magyar érintettségű szám volt a párizsi olimpia esti úszóversenyei közben: Kós Hubert a férfi 100 méter hátúszás, míg Ábrahám Minna a női 200 méter gyorsúszás elődöntőiben csobbantak medencében.

Kós az előfutamából a mezőny legjobb eredményével jutott a 16 fős elődöntőbe. Kós 52,78 másodperces, országos csúcsot jelentő eredménye 12 századdal volt jobb a többiekénél az első úszásán.

Az elődöntőben Kós a 4-es pályáról rajtolt, a 7. helyen fordult, és a 4. helyen végzett a futamában 52,98-as idővel, amivel tizedik lett, nem sikerült a döntőbe jutás. Helyezésével azonban a tartalékok közt lesz.

Ábrahám az előfutamában ötödik, összetettben 13. lett, így bejutott az elődöntőbe (Pádár Nikolettnek is sikerült volna, de bemozdult a rajtnál, kizárták). Brutálisan erős mezőnyt kapott az elődöntős futamára, ahol az első pályáról rajtolt. A rajtkőre állt többek közt a hongkongi Siobhan Haughey és az ausztrál Ariarne Titmus is. Ábrahám a hátsó traktusban úszott végig, a végére igyekezett hajrázni, de a futamban a 7. helyre volt elég az 1:57,78-as ideje, ami nem jelentett továbbjutást.

Vasárnapi úszóérmesek

A nap úszódöntőiben nem voltak magyarok. Az elsőt férfi 400 méter vegyesen vívta meg a világ legjobb nyolc úszója, köztük a franciák sztárja, Léon Marchand, a világcsúcstartó. Ugyan saját 4:02,50-es eredményét nem érte el, de Michael Phelps 2008-as, a pekingi olimpián úszott rekordját megdöntött 4:02,95-ös idővel. Marchand mögé a dobogóra a japán Macusita Tomojuki és az amerikai Carson Foster állhattak föl.

A női 100 méter pillangót némi meglepetésre nem az amerikai Gretchen Walsh nyerte. Azért meglepetésre, mert idénmár megúszta a világ- és olimpiai csúcsot is, az utóbbit értelemszerűen már itt Párizsban. Azonban honfitársa, Torri Huske húzta be végül az aranyérmet (rekord nélkül), Walsh a második lett, míg a bronzot a kínai Zsang Jufej szerezte meg.

Férfi 100 méter mellúszásban is jelen volt a csúcstartó, a brit Adam Peaty, aki még a 2010-es évek második feléből tartja a rekordjait. Peaty ott volt a döntő mezőnyében most is, azonban tempói csak az ezüstéremig repítették, az olasz Nicolo Martinenghi úszott be előtte a célba, az amerikai Nic Fink azonos időt úszott Peatyvel, így mindketten ezüstöt kaptak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!