Ha csak egy roma gyereknek tudok segíteni a kitörésben, az még egy olimpiánál is többet ér

„Megragadt a memóriámban egy mondat, ami számomra a céltudatosság jelképe is egyben. A harcos tudja, hogy a nagy álmok sok kicsiből állnak, ugyanúgy, ahogy a nap fénye is milliónyi kis sugárból adódik össze. Paulo Coelho írta ezt, nyilván nem az ökölvívásra gondolt, de mély a mondanivalója. Egy átlagember is harcos, vannak céljai, egy élsportoló még inkább harcos. Az én álmom, az olimpiai részvétel, teljesült, de ha már ott vagyok, szeretnék sok időt kint tölteni, nem csak egy meccsre elutazni.

Szeretnék megmutatni egy olimpiai érmet a kisfiamnak, és a kezébe adni augusztusban”

– így kezdte a beszélgetésünket Kovács Richárd Eb-bronzérmes ökölvívó, aki a 63,5 kilósok közt versenyez Párizsban. Ha mázlija lesz, és a húsz kijutott versenyző közül bekerül a négy erőnyerő közé, akkor meccs nélkül érkezik a tizenhat közé, ahogy a nyolc kiemelt is. (A maradék négy helyért nyolcan bokszolnak.) Innen a képlet egyszerű: két győztes meccsel már érmet is nyerhet. Ha erőnyerő lesz, elmehet például a pénteki megnyitóra, ha nem, akkor már másnap, vagyis szombaton szólítják a ringbe.

A 26 éves Kovács Máriapócson született, és még óvodás volt, amikor hatévesen megismerkedett a boksszal. A testvérével és az unokabátyjával ment be a bokszterembe, ez a sport az apjától sem állt távol. Igazán nem is tudja, mi fogta meg, a kesztyű vagy a mozgás, de első látásra szerelembe esett, és ez kíséri mind a mai napig. Boldogan ment az edzésekre még úgy is, hogy a szabályoknak megfelelően 13 éves korában kezdhetett el csak igazán versenyezni. A diákolimpián, a serdülő bajnokságokon, mindenhol szorítóba lépett, 13 éves korától a korosztályos válogatottak tagja lett, értelemszerűen most a felnőtt válogatottban van a helye.

Kovács a 2023-as Európa Játékokon megszerzett bronzérmével jutott ki Párizsba, a szerb Sendriket egyhangú pontozással verte meg a nyolc között, hogy az álma, az olimpiai részvétel valóra váljon. A grúz Gurulitól kikapott az elődöntőben, őt most is megkaphatja ellenfélnek az olimpián, a sorsolást csütörtökön késő délután tartják. Azt, hogy a részvételnek mekkora értéke van ebben a súlycsoportban, hűen érzékelteti, hogy amerikai versenyző háromszor is nekifutott, de nem tudta biztosítani a helyét, elvérzett a selejtezőkön, pedig az ottaninál erősebb bokszkultúra kevés akad.

„A boksz a mai napig egy kitörési lehetőség, de engem a kezdeteknél még nem ez érdekelt, mert egyszerűen csak jól éreztem magam a teremben, a ringben, még ha kaptam is ütéseket. Jó nevelést, önuralmat, önfegyelmet, kitartást kaptam a boksztól, és hát a mai világban az sem hátrány, ha meg tudja védeni magát az ember.

A bokszban az a szép, hogy a szülőnek nem kell milliomosnak lennie, hogy elindítsa a gyerekét, mert ez a szegények sportja, de mindenki egyenlő a ringben. Abban az ötször ötméteres négyzetben mindenki egyenlő,

nem számít, ki honnan jön, nem számít, mennyire gazdag, vagy mennyit nélkülözött korábban. A ringben csak a teljesítmény, a tudás számít.”

Kovács egyébként a sport mellett történelem–testnevelés szakos tanárként dolgozik, Nyíregyházán szerzett diplomát, és elsősorban hátrányos helyzetű, roma gyerekeket oktat – van olyan osztály, ahová nyolcvan százalékban csak ilyen gyerekek járnak. Most egy fél évet kihagyott az olimpiai felkészülés miatt, de szeptemberben szeretne visszatérni a hivatásához.

„Látom, hogyne látnám a csillogást a szemeikben, amikor az olimpiáról beszélek. Büszkék rám, hogy egy olimpikon, egy élsportoló a tanáruk. Nagy felelősség is, hogy felnéznek rám. Látom a tehetséget a roma gyerekekben. És olykor sajnos azt is, hogy ha nem kapnak megfelelő szülői támogatást, biztatást, lelkesítést, akkor elillan a szorgalom, elviszi őket a fejük, és már nem annyira fontos sem a sport, sem a tanulás. Könnyen másfelé terelődnek, ha nincs meg a szülőktől a buzdítás. Én a szüleimtől csupa jót kaptam. Mind a sportban, mind az életben, a tanulásban ugyanígy. Az én példám csak azt támasztja alá, hogy vannak romák, akik szeretnének kitörni a közegükből, és nem tántorodnak el. Ha már csak egy gyereknek az én hatásomra sikerül a kiugrás, egy jó szakma, egy értékes diploma, nagyon boldoggá tesz, de ez csak évek múltán derül ki. Más célom mindenesetre nem lehet, mint hogy példát mutassak. Ha csak egy is kitör száz gyerekből, az már körülbelül olyan örömmel töltene el, mint egy olimpiai részvétel. Az állandó inspiráció rajtam nem fog múlni, ezt az egyet megígérhetem.”

Kovács nem nélkülözött, élelemre mindig volt pénzük, nem didergett telente, egy új cipőre, egy új játékra viszont már sokszor várnia kellett, de nem hisztizett, és nem követelőzött, elviselte. Ha kapott valamit, annál jobban megbecsülte – mondta.

A kedvenc étele a camembert sajt, az edzője, Nagy Lajos mutatta meg neki, egyáltalán mi az. Addig nem is hallott róla. Kapott hozzá egy kis dzsemet is, hogy még jobban élvezze. Most, Párizsban is biztosan megkóstolja majd – mondta. Nagynak egyébként rengeteget köszönhet, egy évtizede ő foglalkozik vele.

Nagy Lajost az esélyekről kérdeztük, és hogy milyen formában van a tanítványa. „Úgy hiszem, éles lesz az olimpián, néha már vissza kellett fogni a felkészülés alatt, becsületesen, lelkiismeretesen felkészült. Ha bokszolnia kell a tizenhatért, jó lenne, ha a Salamon-szigeteki versenyzővel kerülne össze, mert ebben a sportágban nagy előny, ha valaki pihenten, a legkisebb sérülés, igénybevétel nélkül érkezik a nyolcaddöntőbe. A második kiemelt tajvani sráccal kesztyűzött, Ricsinek való rivális, a nyolcadik kiemelt mexikói ellen is van keresnivalója. Ott van a grúz, a Bocskain megverte. És persze vannak olyanok, akiket jó lenne elkerülni, ilyen például a kanadai. Az első menet ritka fontos lesz, ha az megvan, nyugalmat és biztonságot ad, és nem kell az indokoltnál nagyobb kockázatot vállalnia.”

És hogy maga Kovács mit gondol, a fej a fontosabb vagy az erő a sportágában? „Fizikálisan fel kell készülni, de megkockáztatom, nyolcvan százalékban a fej. Sokáig meg lehet oldani erőből, korosztályos szinteken ezt tapasztaljuk, utána már nem. Sokszor láttam olyat, hogy agyban elfogy valaki, és akkor lehet bármennyire erős, nincs esélye. Ha az agy elfogy, szétesik a mozgás, mintha nem is edzett volna eleget.

Egy olimpiára kondicionálisan mindenki maximálisan felkészül. Edzetlenül oda nem megy senki. Onnan jön az agyjáték. Ki hogyan kel fel, azon is sok múlik, de leginkább azon, hogy az agy hogy tudja irányítani a kezeket, a lábakat. A győzelem az agyon múlik.

Az agynak tudnia kell, hogy a test zokszó nélkül kibírja a háromszor három percet, és ez magabiztosságot ad. Az agynak érvényesíteni kell az erejét, és tudni kell koncentrálni, és nemcsak magunkra, hanem az ellenfélre is koncentrálni, különben nem nyerhető meg egy meccs sem. Ha kiütött egyet a rivális, válaszolni kell rá. Mindenre válaszolni kell. Egy jó harcosnak mindenből tudnia kell, kontrából, irányítani, elmozogni, a testét használni, a boksz a komplexitásról szól, a nagy ütőerő önmagában már nem elég semmire.”

Kovács az idei országos bajnokság előtt elveszítette a lánytestvérét, aki szülés után pár nappal meghalt a nyíregyházi kórházban. A versenyen nem is indult el, megviselték a történtek, de a sport arra is jó volt neki, hogy a bánatát feldolgozza.

„A féltestvérem volt, de érte is küzdeni fogok, minden családtagomért az olimpián. Az élet iskolájában az Isten a tanár, ez a mondat is nagyon megtetszett, ehhez nincs is mit hozzátenni, örökre elkísér a jelentése, mert száz százalékig benne van az élet, hogy a sorsunk elől nem tudunk elfutni, és a sorsunkat viselni kell. Ki tudja, lehet, hogy az én sorsomat megváltoztatja az olimpia. Nem tudjuk, ezt csak a jóisten tudja. A családomnak szeretnék jót, anyagi biztonságot egy jó szerepléssel. Lehet, hogy profinak állok, de van örömöm a tanításban, szeretem átadni a tudásomat, az akaratról beszélni. A munkát a felkészülés alatt elvégeztem, jöjjön, aminek jönnie kell a ringben.”