Meghalt Nánási István paralimpiai ezüstérmes erőemelő és dobóatléta

2024. július 8. – 14:55

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszan tartó betegség után 66 éves korában meghalt Nánási István paralimpikon, írja az MTI. Nánási az 1988-as, szöuli játékokon erőemelésben (+100 kg) és súlylökésben szerzett ezüstérmet, így eddig ő volt Magyarország egyetlen olyan parasportolója, aki egy paralimpián két különböző sportágban is felkerült a dobogóra. 1990-ben őt választották az Év parasportolójának – ez volt egyébként az első alkalom, hogy itthon kiosztották a díjat.

A Magyar Paralimpiai Bizottság azt írta, hogy a „Vasgyúrónak” becézett Nánási 1983-ban, egy munkahelyi, targoncás balesetben veszítette el egyik lábát. A baleset után két hónapig kómában feküdt, majd vérmérgezés miatt amputálni kellett az egyik lábát. A korábban testépítőnek készülő Nánási balesete ellenére elhatározta, hogy így sem adja fel a sportolást, és felépülése után még komolyabban vette edzéseit.

A szöuli eredményei után az 1992-es barcelonai paralimpiára is kijutott, a verseny előtt viszont tüdőgyulladással kórházba került, ami hátráltatta a felkészülésében. Ezen a paralimpián erőemelésben éppenhogy lecsúszott a dobogóról, a súlylökő versenyre pedig betegen érkezett, így dobásával a hetedik helyet szerezte meg.

A barcelonai eredmények elvették motivációját és visszavonult a profi sportolástól, írja visszaemlékezésében a Magyar Paralimpiai Bizottság.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!