Mi kerül egy olimpikon táskájába?

2024. július 6. – 18:31

Mi kerül egy olimpikon táskájába?
A nyíregyházi ökölvívó, Kovács Richárd névre szóló táskát kapott, amibe többféle pólót, rövid gatyát, melegítőt tehet – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A hétfői olimpiai eskütétel előtt jó néhány olimpikon vette át az olimpiára készült alkalmi és sportruháit a BOK Csarnokban. A péntek azért is forgalmas, mert a vízilabdázóknál, a kézilabdázóknál ezen a napon hirdették ki a csapatot, akkor vált biztossá, ki képviselheti a hazáját Párizsban.

Az ökölvívó Kovács Richárd a tavalyi Európa Játékokon szerezte meg az indulási jogot, szerdán még Zakopanéban volt edzőtáborban, a fogadalomtétel után már másnap Párizs külvárosába megy, hogy részt vegyen egy utolsó nemzetközi edzőtáborban, ahol a súlycsoportjának szinte valamennyi képviselője ott lesz, ide már a tengerentúli versenyzők közül is szép számmal megérkeznek, hogy az átállásuk zavartalanul működjön.

Kovács megmutatta, hogy mi minden kerül a névre szóló utazótáskájába, mivel látta el a csapatot évtizedek óta öltöztető Adidas. A melegítő olyan lesz, mint a fotón is látható, kapnak két cipőt, melegítők, pólókat, galléros pólókat, papucsot. Vannak olyan pólók, amin a Magyarország felirat látható, de van, amit Hungary-val láttak el.

Ezt a melegítőt sokszor fogjuk látni a magyar sportolókon a három hét múlva kezdődő olimpián – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Ezt a melegítőt sokszor fogjuk látni a magyar sportolókon a három hét múlva kezdődő olimpián – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A 63,5 kilós bokszoló csak akkor lesz ott megnyitóünnepségen három hét múlva, ha kedvez neki a sorsolás, és nem kell már rögtön az első versenynap, szombaton a ringbe lépnie. Mivel húszas a mezőny, nyolc versenyző lesz, akinek már azért is harcolnia kell, hogy egyáltalán a tizenhat között ott lehessen. Mivel nyolcan kiemeltek, akiknek biztosított a helyük a nyolcaddöntőben, négyen lesznek olyanok, akik meccs nélkül kerülnek be a 16 közé.

Ha így lesz, Kovács élete első olimpiáján akár ott is lehet a Szajnán, a megnyitóünnepségen. A nadrágot, az inget és a zakót a Heavy Toolstól kapta, az utolsó igazításokat most végezték el rajta. A felvonulóruha a férfiaknál drapp nadrág, és sötét zakó, a nőknél egy zöld ruha.

Az utolsó simítások a nadrágon – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Az utolsó simítások a nadrágon – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!