Egy kicsit izgalmasabb lehet a Tour, Evenepoel nyerte az időfutamot

2024. július 5. – 18:12

Egy kicsit izgalmasabb lehet a Tour, Evenepoel nyerte az időfutamot
Remco Evenepoel nyerte a Tour de France első időfutamát – Fotó: David Pintens / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Remco Evenepoel nyerte a Tour de France első időfutamát, a 25,3 kilométeres távon 12 másodperccel verte meg a második Tadej Pogačart, és ezzel közelíteni is tudott a szlovén sárga trikóshoz.

Az időfutam az összetett győzelemre is esélyes négy nagy különversenyét hozta, a szám egyetlen specialistája, mint például Stefan Küng vagy Victor Campanaerts sem fért fel a dobogóra a szakaszon.

Evenepoel az összes ellenőrző pontnál vezetett, 8,6 kilométernél három másodperccel volt gyorsabb, mint Pogačar, Jonas Vingegaardnak 11, Primož Rogličnak 21-et adott. A belga 14,4 kilométernél is az élen tekert, a sárga trikós már 10 másodpercre volt, Vingegaard 23, Roglič 38 másodperces hátrányt szedett össze hozzá képest.

A következő 5,5 kilométeres szektor Evenepoelnek kicsit gyengébben sikerült, néhány másodpercet lecsíptek róla a riválisok, és egy rövid ideig el is bizonytalanodott, mechanikai hibát jelezve lelassított. Végül továbbhajtott, és újra növelte az előnyét, 28 perc 52 másodperccel nyerte a szakaszt.

Pogačar 12, az utolsó szektorban nagyot hajtó Roglič 34, a lelassuló Vingegaard 37 másodpercet kapott tőle. Evenepoel ezzel a sikerrel összetettben is közelebb jött a sárga trikóshoz, aki 33 másodperccel vezet. Vingegaard megőrizte a harmadik helyét, de már 1 perc 15 másodperc a hátránya, Roglič 1:36-ról próbálkozhat feljebb kapaszkodni.

Eredmények:
7. szakasz:
1. Remco Evenepoel (belga, Soudal-Quick-Step) 28:52
2. Tadej Pogačar (szlovén, UAE) +12 másodperc
3. Primož Roglič (szlovén, Red Bull-Bora-Hansgrohe) +34 másodperc
4. Jonas Vingegaard (dán, Visma-Lease a Bike) +37 másodperc

Összetett:
1. Tadej Pogačar (szlovén, UAE)
2. Remco Evenepoel (belga, Soudal-Quick-Step) +33 másodperc
3. Jonas Vingegaard (dán, Visma-Lease a Bike) +1:10
4. Primož Roglič (szlovén, Red Bull-Bora-Hansgrohe) +1:36

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!