A Tour mentése: hatvanas tempóval ugrattak át egy földre került bringást
2024. július 4. – 09:16
A Tour de France szerdai, ötödik szakasza egyrészt Mark Cavendish történelmi rekordját hozta, másrészt a kaotikus befutóban az országúti kerékpárban ritkán látható megoldással sikerült megóvnia Axel Zinglének a földön fekvő Mads Pedersent egy súlyosabb sérüléstől. A még mindig 60 kilométer per órával guruló Zingle egyszerűen átugratta versenytársát.
Pedersen is a győzelemre készült, de nagyjából száz méterre a céltól először a kordonnak csapódott, majd a földre került. A mögötte érkezők közül volt, aki elrántotta a kormányt, hogy kikerülje, de Zinglének, aki a Cofidis csapatában Bryan Coquardnak vezette fel a hajrát, erre nem volt tere. Ezért inkább átugratta a dán bringást.
„Nagyon gyorsan történt. Befejeztem a munkámat Bryanért, és oldalra húzódtam. Ezzel nekem vége is volt a versenynek, de még így is 60 kilométer per órával gurultam. Nem számítottam, hogy bukás lesz előttem. Túl gyorsan mentem ahhoz, hogy fékezzek, és nem akartam elesni. A kezeim készen álltak, megpróbáltam és sikerült. Úgy éreztem, hogy megérintettem őt, de remélem nem sebesítettem meg” – nyilatkozta Zingle, aki ha nem ugrat, talán nagyobb sérülést okozott volna.
Pedersen keményen odavágódott az aszfalthoz, a bal válla és a háta fáj neki, de a csapata, a Lidl-Trek jelentése szerint nincsenek törései. Hogy folytatni tudja-e Tourt, azt csütörtökön délelőtt, a hatodik szakasz előtt döntik el.