A szteroidtól lehetsz alfahím, de magába roskadó depressziós is

Amikor a doppingolásról van szó, legtöbben az élsportra gondolnak, miközben a társadalom jó része, hobbisportolók, félévi vizsga miatt szorongó egyetemi hallgatók, multiknál dolgozó, agyonhajszolt menedzserek is bevesznek olyan szereket, amelyeket ott találunk a tiltólistákon. Hogy miért kezd el valaki doppingolni, milyen pszichológiai mozgatórugói vannak a tiltott szerek bevitelének, és hogy milyen kóros állapotokat tud előidézni, arról Fülöp Ákos sportszakpszichológus tartott előadást a Mathias Corvinus Collegium Irány Párizs – Egy nap az olimpiáról című rendezvényén.

Fülöp Ákos azzal kezdte, hogy a mai napig az anabolikus szteroidok számítanak a legnépszerűbb szereknek, részben azért, mert a modern sportban ez a legrégebben használt illegális teljesítményfokozó. Ennek tudományos szempontból is van előnye, a többi szercsoporthoz képest itt van a legtöbb kutatási eredmény és a legtöbb vizsgálat, ezért jól le is tudják képezni a doppingolás kultúráját.

A szteroidok viszonylag gyors karriert futottak be. 1935-ben szintetizáltak először férfi nemi hormont – négy évvel később ezért Nobel-díj is járt –, majd a pszichiátria egyik fontos gyógyszerévé vált, hangulatingadozások, depresszió kezelésében alkalmazták. Lassan aztán már nem csak orvosi területen volt ott, kezdett elterjedni máshol is, idézte fel Fülöp. Az 1950-es években a testépítő kultúrákban volt jelen, majd 1975-től már a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tiltólistájára is felkerült az anabolikus szteroid. Az élsportból szétterjedve egy még nagyobb kör kezdett használóvá válni, a szabadidősportba is átgyűrűzött, és már korántsem csak a testépítők szedték. Az Egyesült Államokban az 1970–1980-as években annyira elharapódzott ennek a szernek a használata, hogy 1990-ben az amerikai kongresszus is illegálisnak nyilvánította. Ennek ellenére a Harvard Egyetem professzorának, Harrison Pope-nak a kutatása szerint évente százezren próbálják ki ezt a szert az Egyesült Államokban, a népesség 3,3 százalékának volt valamilyen tapasztalata vele. Ma már a szteroid a popkultúra része, és egyúttal látens népegészségügyi kockázatot is magában hordoz.

A szerek zömét illegális laborokban állítják elő, és a feketepiacon zajlik velük a kereskedés. Az iparág hasonlít a dizájnerdrogokéhoz, folyamatosan jelenek meg az új cuccok, amelyeknek az összetétele és tisztasága is kétséges. „Pont emiatt nagyon nehéz vizsgálni, hogy milyen hatással vannak az emberi szervezetre, és az is gond, hogy óriási tabunak számít, nem beszélnek róla az emberek” – mondta Fülöp Ákos.

Beszedek valamit, hogy jól nézzek ki

A sportszakpszichológus arról beszélt, hogy az egész társadalmat érdemes tanulmányozni a doppinggal kapcsolatban. Erre már csak a dopping hivatalos angol megnevezése is alkalmat ad, a legújabb terminológiában ugyanis már a külső megjelenés javítása is szerepel, ami pedig egybevág a legtöbb ember vágyával.

„A kinézet, a fizikai megjelenés kulturálisan fontos aspektussá vált, ehhez a digitalizáció, a vizuális kultúra fejlődése is hozzájárult” – mondta Fülöp Ákos.

Ha már modern kor: most a kávé és energiaital kultuszát is éljük, és Fülöp szerint ennek az iszonyatos fejlődése mögött a mindig többet és többet akaró, folyamatos pörgést feltételező és igénylő kultúránk áll. Ezek legális szerek, de pszichológiailag is érdekes kutatási területet kínálnak.

A doppingszereknek öt nagyobb csoportját érdemes vizsgálni Fülöp szerint. Ez a csoportosítás nem teljesen ugyanaz, mint a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségé (WADA), de azért vannak átfedések. Az elsőbe tartoznak az anabolikus szteroidok, a második csoportba az olyan szerek, mint a növekedési hormon vagy az vérdoppingként működő EPO. A harmadik egység szerei általában a vékonyság ideálját is támogatják, a zsíranyagcsere felpörgetését segítik elő, vagy vízhajtók. „Gondolnánk, hogy a súlyérzékeny sportokban a legelterjedtebbek, de a normál populációban is nagyon nagy szerepet töltenek be. Olyan társadalomban élünk, ahol az elhízás népegészségügyi probléma. Annak, hogy lebontsam magamról a nem odaillő darabokat, nagyon nagy piaca van” – mondta a sportszakpszichológus.

A negyedik csoport tagjai a kognitív fokozók, amelyek nagy mentális terhelést igénylő foglalkozásokban, multinacionális vállalatoknál, egyetemeknél is előfordulnak. Alzheimer-gyógyszereket állítanak például annak szolgálatába, hogy felpörgessék az embereket, de megjelenik a kokain, a metamfetamin, a pszilocibin-tartamú gombák mikrodózisú adagolása is. Ezek már átvezetnek az ötödik csoportba is, ahol élvezetet növelő és szexuálisteljesítmény-fokozó szerek is vannak.

Mint egy bűncselekmény

De miért kezd el egy sportoló doppingolni? Főleg, ha tisztában van vele, hogy az esetleges lebukás szankciókkal jár, míg magának a szerhasználatnak egészségi kockázatai is vannak.

„Paternoster klinikai szakpszichológusnak van egy elmélete a bűnelkövetés pszichológiájáról, ezt ültették át a sport világába. Egy bűncselekmény elkövetése is egy költség-haszon elv kognitív értékelése. Az nyilvánvaló, hogy a kognitív döntés nem az objektív valóság, például a jogi szankciók értékelésén múlik, hanem a személy szubjektív tudásán. Ezért követnek el emberek olyan hülye bűncselekményeket, ami után mindenki fogja a fejét, hogy hát ezt miért csinálta. A doppingolás költsége lehet jogi szankció, de szociális, társas szankció is, például amikor kitaszít engem a közösségem, de a saját lelkiismeretünk és az egészségi aggodalmak is megjelenhetnek költségként. A doppingolás hozhat anyagi előnyöket, például egy jó eredmény után szerződést kötnek velem, haszon a versenyképességem növekedése, de maga a büszkeség, boldogság, omnipotencia érzése is az lehet” – mondta Fülöp Ákos.

A sportági sajátosságok is eléggé meghatározzák a doppingolási hajlandóságot. Az nagy erőt és kitartás igénylő sportágakban nagyobb a valószínűsége, mert ott nagyobb a nyereség is fizikai szinten. Egy bonyolult, összetett sportágban, ahol több faktor dönt, mint például egy labdajáték, kevésbé éri meg a doppingolás, és a statisztikák igazolják is az alacsonyabb doppingfertőzöttséget.

A döntésben ezeken felül más szempontok is közrejátszanak. Az egyik fontos eleme annak az észlelete, hogy hányan doppingolnak az adott sportágban. Ha sokan, akkor a sportoló azt érezheti, neki is azt kell tennie. Az sem mindegy, milyenek az esélyek a büntetés elkerülésére. Azt tapasztalja, hogy aki szedi, az előbb-utóbb megbukik, vagy mindenki megússza? A hatóság fellépése is fontos: míg vannak olyan országok, amelyekben a doppingolás bűncselekmény, Magyarországon például csak a sportban szankcionálják a lebukó sportolót. „A sportoló saját státusza is dönthet. Ha én a topon vagyok, megéri-e a kockáztatnom, vagy ott tudok-e lenni dopping nélkül is? Maga a dopping típusa is vízválasztó lehet, bogyókat bedobálni nyilván könnyebb, mint saját magát szúrnia az embernek. Az előbb említett dolgok teljes értékeléséből születik meg a végső döntés, hogy csináljam, vagy ne csináljam” – mondta a szakpszichológus.

Alfahím és depresszió

Nemcsak annak a pszichológiája érdekes, hogy hogyan jut el valaki a szerhasználathoz, hanem az is, hogy milyen lelki változásokat okoz a doppingolás vagy éppen annak szüneteltetése. Fülöp szerint érdemes külön kezelni a ciklus közbeni és utáni hatásokat. „Ha valaki szed egy darabig valamit, és a verseny előtt le kell adnia a dózist, hogy kiürüljön, akkor lehet, hogy pont a versenyre kerül a legmélyebb pontra. Ha valami nagyon sok ideig ott volt a szervezetemben, aztán hirtelen nincs, az tud ilyen hatást okozni. Ezért is nagyon hatékony a növekedési hormon, ami 12 óra alatt kiürül, a doppingellenőrök pedig csak este 10 és reggel 6 között tesztelhetnek, így van egy kis időablak ügyeskedni” – mondta Fülöp, aki azt is felhozta, milyen pozitív érzelmek társulhatnak a szerhasználathoz.

„Kimondottan fontos faktor az omnipotencia, a mindenhatóság érzése. A doppingolás elején brutális teljesítménynövekedést és regenerációt lehet tapasztalni. Mit érez ilyenkor a sportoló? »Mindent elbírok, jobb vagyok, mint a többiek, én vagyok az alfahím vagy az alfanőstény.« Főleg, ha nagy izmokat is növeszt, akkor felnéznek rá, és ezek olyan tényezők is, ami miatt újra és újra visszatérhet valaki a doppingoláshoz és lehet krónikus használó.”

A doppingolás hasonló tüneteket tud produkálni, mint a bipoláris személyiségzavar, hívta fel a figyelmet a szakpszichológus. Ezért találni hipomániás, mániás, nagyon feltüzelt állapotot a szerhasználóknál, míg ciklus után depresszió, lehangoltság, akár öngyilkossági gondolatok jelenhetnek meg. „Ez utóbbi főleg az anabolikus szteroidok, mesterséges tesztoszteron szedésénél fordulhat elő. A tesztoszteron szabályozásáért az agyalapi mirigy felelős. Ez adja ki a parancsot a heréknek, hogy termeljék a tesztoszteront. Ha azt érzékeli az agyalapi mirigy, hogy elégséges tesztoszteron van, akkor vagy csökkenti, vagy teljesen leállítja a herék tesztoszterontermelését. Ha én nem viszem be kívülről a mesterséges tesztoszteront, időbe telik, ameddig a herék visszaállnak a termelésbe. Ott van egy nagyon komoly tesztoszterondeficit, ami lehangoltsághoz, depresszióhoz vezethet” – mondta Fülöp. A ciklus után alvászavarok is megjelenhetnek, a cirkadián ritmus szétesése pedig szintén erősíti a depresszív tüneteket, ahogy a libidócsökkenés is.

Közkeletű vélekedés, hogy akik szteroiddal pumpálják fel magukat, azok agresszívvá válnak. Fülöp szerint ez tévedés tudományos értelemben. A több tesztoszteron az egyén saját pszichológiai jellegzetességét erősíti fel, az eleve agresszívak agresszívabbak lesznek, a szorongók szorongóbbak.

Az anabolikus szteroidoknál a legveszélyeztetettebb korosztály a serdülőké, részben biológiai okokból, hiszen ekkor zajlanak a nagy hormonális változások, de lelkileg is szenzitív időszak ez. Sokkal fontosabbá válik a testkép, vagy hogy mit gondolnak róluk másuk. Van, akinél a doppingolás tragédiába is fordulhat. Fülöp Ákos Taylor Houton történetét idézte fel, aki átlagos amerikai gimnazistaként baseballozott. Annyira jól játszott, hogy egyetemi sportösztöndíjban is gondolkodott. Aztán hirtelen hangulatváltozás állt be Taylornál. A szülei azt gondolták, hogy a serdülőkor velejárója ez, orvosokkal is konzultáltak, és nem derült fény semmilyen problémára. Csak később, miután Taylor felakasztotta magát, jöttek rá, hogy anabolikus szteroidok okozták a hangulatváltozást. A fiú és más csapattársai doppingolni kezdtek teljesítménynövelési célból, Taylor aztán abbahagyta a kúrát, ami magával hozta a depressziós tüneteket is. A szülei azóta egy alapítvány keretein belül végeznek edukációs, felvilágosítási tevékenységet, hogy minél kevesebb hasonló tragédia történjen.