Sydney McLaughlin-Levrone újabb világcsúcsot futott 400 méter gáton

2024. július 1. – 10:15

Másolás

Vágólapra másolva

Sydney McLaughlin-Levrone saját rekordját megjavítva, 50.65 másodperccel ért célba vasárnap az eugene-i olimpiai válogatón, írja az MTI.

Fotó: Patrick Smith / 2024 Getty Images
Fotó: Patrick Smith / 2024 Getty Images

„Csak csodálkozom, értetlenül állok az eredményem előtt és sokkos állapotban vagyok” – mondta a finálé után a 24 éves amerikai atléta, majd hozzátette, hogy rendkívül inspiráló és biztató számára ez az eredmény, mivel úgy érzi, maradt még ebben a futásban, és ennél jobb időre is képes lesz.

McLaughlinnek van is mire alapoznia ehhez: 2021-ben kezdte a világrekord-gyártást, akkor 51.90-nel nyerte meg az amerikai válogatót, majd a tokiói olimpián 51.46-tal győzött. Egy évvel később, az Egyesült Államok bajnokságán már 51.41-nél tartott, majd 2022-ben 50.68-cal szerezte meg a világbajnoki címet Eugene-ben. Ezen javított három századot a vasárnapi versenyen.

McLaughlin óriási fölénnyel nyert, annak ellenére, hogy riválisai is 53 másodpercen belül futottak: a második helyen Anna Cockrell 52.64, a harmadikon Jasmine Jones 52.77 mp-es idővel ért célba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!