Az Eb-n tudta meg a spanyol válogatott csodatinije, hogy meglett az érettségije

2024. június 28. – 15:07

Az Eb-n tudta meg a spanyol válogatott csodatinije, hogy meglett az érettségije
Lamine Yamal – Fotó: Hesham Elsher / NurPhoto via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Fontos mérföldkőhöz érkezett a spanyol válogatott Lamine Yamal élete. És itt most nem arra gondolunk, hogy ő lett az Európa-bajnokságok történetének legfiatalabb játékosa a maga 16 évével és 338 napjával. A Barcelona csodatinije az Eb alatt tudta meg, hogy sikeresen teljesítette az érettséginek megfelelő vizsgáit, amivel befejezte a középiskolai tanulmányait.

Az ESPN szerint az egyik edzés után tudta meg, hogy átment a vizsgákon, egyből felhívta az anyját, hogy neki is elújságolja a nagy hírt. Yamal egy interjúban elárulta, hogy válogatott csapattársai azzal ugratták az edzéseken, hogy csinálja meg a háziját. Yamal fiatal kora miatt majdnem megbüntették a spanyol csapatot: a német ifjúságvédelmi törvények miatt este 8 óra után nem dolgozhatnak kiskorúak, Yamal viszont az olaszok elleni meccs után még interjúkat adott.

Yamal eddig a spanyolok mindhárom Eb-meccsén pályára lépett. Legutóbb az albánok ellen csak csere volt, viszont az olaszok és a horvátok ellen is a kezdőcsapatban kapott helyet. A nyolcaddöntőben az idei Eb egyik meglepetéscsapatával, a Portugáliát nemrég 2-0-ra legyőző Grúziával játszanak majd a spanyolok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!