Piálás helyett inkább tépjenek be, ajánlja a német rendőrség az angol szurkolóknak

2024. június 15. – 09:16

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap az angol válogatott is megkezdi Eb-szereplését Szerbia ellen Gelsenkirchenben, és az angol drukkerekre már jó előre készülnek a német rendőrök. Az arénában csak alkoholmentes vagy rém gyenge söröket csapolnak majd, hogy a legendásan balhés szurkolók ne balhézzanak részegen – írja a Sun. Stephan Knipp rendőrszóvivő a lapnak ajánlott egy alternatívát:

„Az nem gond, ha a szurkolók kannabiszt szívnak az utcán.”

Ez annak fényében nem meglepő, hogy a német parlament legalizálta a marihuána fogyasztását, ami április 1-én lépett hatályba. Knipp azt mondta a Sunnak, ha egy alkoholfogyasztó, agresszívabb csoportot, valamint egy befüvezett csapatot látnak, egyértelmű, hogy a szeszivókra fognak jobban odafigyelni. El is magyarázta, hogy az első szubsztancia agresszívvá tehet, a második lenyugtat, „mi meg akarjuk előzni az erőszakot, és biztonságban tudni az embereket” – magyarázta a szóvivő.

Füvezni azonban a Veltins Arenában, a szurkolói zónákban, a kocsmákban és több közteren sem lehet a városban. Egyes „érzékeny övezetekben” a bárok alkoholt sem fognak már kiadni közvetlenül a meccs előtt és után.

Az erőszaktól azért is félnek a városban, mert a szerb drukkereket sem kell félteni, és hírszerzési információk szerint mintegy 500 Putyin-támogató ultra is feltűnhet a színen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!