Fiola elérzékenyülve beszélt arról, hogy 2-3 hét alatt visszatért abból, amire az orvosok 6-8 hét kihagyást mondtak

2024. június 13. – 13:57

Fiola elérzékenyülve beszélt arról, hogy 2-3 hét alatt visszatért abból, amire az orvosok 6-8 hét kihagyást mondtak
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Fiola Attila arról beszélt a magyar futballválogatott weileri edzőközpontjában tartott sajtótájékoztatón, hogy Németország kiemelkedik a négyfős csoport tagjai közül, Magyarország, Svájc és Skócia nagyjából egy szintet képvisel. Meccsről meccsre, lépésről lépésre haladnak, aztán meglátják, hogy meddig juthatnak, mondta a Fehérvár FC védője.

A csapat erősségeként a csapategységet, az egymásért küzdést emelte ki Fiola, aki az Európa-bajnokság előtt fél évvel már a hetedik komolyabb műtétjén esett át, ebből kellett felépülnie a tornára. Legutóbb május 1-én volt komolyabb sérülése, a kulcscsontja tört el, ami miatt egy lemezt kellett rögzíteni a csontjaira. Fiola elmondta, hogy a műtét után szombaton jött ki a kórházból, kedden pedig már az edzőközpontban volt. Az orvosok 6-8 hét kihagyást jósoltak neki, ő 2-3 hét alatt megcsinálta a rehabilitációt, hogy ott lehessen az Eb-n. Rengeteg támogatást kapott, de így is kemény időszakon volt túl. Hosszú hat hét után viszont ott van Németországban, ez a fontos, mondta elérzékenyülve a Telex kérdésére.

Fiola beszélt a válogatott szerdai, nyilvános edzéséről is, amire több száz néző látogatott ki. Szeretnének sok boldogságot okozni mind a gyerekeknek, mind a felnőtteknek. Hasonlóképp örült a szerdai tömegnek Dárdai Márton, aki arról is beszélt, hogy a morál nem lehet majd kifogás, egyelőre minden jó a csapatnál. „Nem látom egyelőre, hogy izgulnánk, jó a hangulat” – mondta.

Dárdai Pál fiát arról is kérdezték, hogy miért a magyar válogatottat választotta. Dárdai U16-tól U21-es korosztályig képviselte a német korosztályos csapatokat, végül felnőtt szinten a magyar csapat mellett döntött, amiben szerepet játszott az is, hogy Marco Rossi meglátogatta Berlinben, a háromszoros válogatott hátvéd, aki a német másodosztályú Hertha BSC játékosa. A sajtótájékoztatón kitértek Dárdai egészségi állapotára is, aki két napot hagyott ki a felkészülésből egy kisebb probléma miatt, de mint elmondta, már jól van.

Dárdai Márton – Fotó: Huszti István / Telex
Dárdai Márton – Fotó: Huszti István / Telex

Dárdai egyébként hallhatóan magabiztosabban válaszolt a német nyelven érkező kérdésekre, a berlini játékos a helyi sajtó számára is érdekes volt, már csak azért is, mert a magyar válogatott épp a házigazda Németország ellen játssza majd második mérkőzését június 19-én.

Marco Rossi csapata június 15-én, szombaton 15.00-kor kezdi meg az Eb-t, az első ellenfél Svájc lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!