Alcaraz nem tud hibázni Grand Slam-döntőben, Párizsban vesztett állásból győzött

2024. június 9. – 21:13

Alcaraz nem tud hibázni Grand Slam-döntőben, Párizsban vesztett állásból győzött
Carlos Alcaraz öröme, miután beütötte a győztes pontot – Fotó: Emmanuel Dunand / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A harmadik kiemelt Carlos Alcaraz 6:3, 2:6, 5:7, 6:1, 6:2-re legyőzte a negyedik kiemelt Alexander Zverevet a francia nyílt teniszbajnokság, a salakpályás Roland Garros férfi döntőjében. A 4 óra 19 perces döntő megnyerésével Alcaraz harmadik Grand Slam-tornáját nyerte, és a harmadik különböző borításon.

Alcaraz eddigi két Grand Slam-döntőjéből mindkettőt megnyerte, 2022-ben a US Opent, 2023-ban pedig Wimbledont, Zverev a 2020-as US Open döntőjébe jutott be korábban, ahol kikapott Dominic Thiemtől. Párizsban ötszettes csatára kényszerült, de nyert.

Mindketten kicsit idegesen kezdték a döntőt. Zverev két kettős hibával nyitott, Alcaraz pedig egy nagyszerű röptével bréklabdához jutott, majd agresszívan támadott, és előnybe is került. Aztán a spanyol is kettős hibával, 0-30-cal kezdte az első adogatójátékát, Zverev kiharcolt két bréklabdát, és a másodikba belehibázott Alcaraz. Két simább adogatójáték után megint Zverev került bajba, a spanyol a három bréklabdájából pedig rögtön az elsőt kihasználta.

Ellenfelének egy pontot engedélyezve meg is erősítette az előnyét. 4:2 után újabb két bréklabdához jutott Alcaraz, és a kezében is volt a duplabrék, de többször is rontott tenyeressel, így Zverev megfordította a játékot. Zverevnek a szettben maradásért kellett adogatnia, de egy újabb hibájával szettlabdához jutott Alcaraz, és egy tenyeres kereszt nyerővel be is húzta 6:3-ra a szettet. A hálónál is remeklő Alcaraz első és második szervák mögött is sokkal hatékonyabban nyerte a pontokat, és ugyanannyi ki nem kényszerített hiba mellé több nyerője volt.

A második szettet is nyerőkkel kezdte a spanyol, de 40-0 után Zverev nyerte a következő három pontot, aztán Alcaraz elrontott egy átemelést. Végül egy több mint tízperces játék kerekedett belőle, amiben három bréklabdát hárított Alcaraz, és egy nyerő fonákkal sikerült is lezárnia. Innentől nagyon feljavult Zverev, több nyerőt ütött és alig hibázott a szettben, míg Alcaraznál nagyon sok volt a hiba, és adogatóként is visszaesett. 2:2 után Alcaraz hibákkal kezdte az adogatását, Zverev két bréklabdához jutott, és a másodikba a spanyol belehibázott.

Jöttek nagy szervák Zverevtől, de szorosan alakult az adogatása. A meccs addigi legszebb labdamenetében Alcaraz hálónál keresztbe áttett labdáját Zverev befutotta, és visszaejtette. Végül meg is erősítette a brékelőnyét. Hiába indult 40-15-tel Alcaraz, ezúttal rövidítést is rontott, Zverev első bréklabdáját még hárította, a másodiknál viszont kettős hibát ütött. Innen pedig a német nagyon biztos kézzel, semmire szerválta ki a játszmát, és egyenlített ki 6:2-vel.

A harmadik szettre Alcaraz összerakta a szerváját, Zverev viszont egymás után semmire hozta a sajátját. Miközben Alcaraz nem nagyon tudott mit kezdeni a fogadópontokkal, viszont saját adogatójátékokban újabb szép rövidítéseket ütött. Zverev ugyan feljött egyenlőre, de Alcaraz végül nyerővel hozta a játékot. 3:2-nél a spanyol odatette magát Zverev adogatásánál, és a német a korábbi magabiztossága után megingott, pontot sem nyerve bukta el a szerváját.

Alcaraz lendületesen kezdte a következő szervagémjét, aztán viszont kétszer is hibázott, Zverev pedig lecsapott a lehetőségre. Három bréklabdája is volt a németnek, de Alcaraz csak behúzta a játékot. 5:2-nél két pontra is volt már a szettől a spanyol, de Zverev megoldotta a játszmában maradást. Alcaraznak nem sikerült kiszerválnia a szettet, többször is hibázott, végül a bréklabdánál Zverev el tudott ütni az elcsúszó spanyol mellett keresztben. Aztán pedig megint semmire hozta a szerváját.

A spanyol nem tudta tartani a következő adogatását sem, így 5:2-es vezetése után 6:5-nél már a játszmáért szervált Zverev. Alcaraznak voltak megvillanásai, de Zverev egy jó szervával szettlabdához jutott, itt a spanyol tizenhat ütésváltásos labdamenet végén kivárta, hogy Zverev hibázzon bele. Alcaraz jutott bréklabdához, de nem tudta pályára rakni a returnt. Egy hatalmas labdamenet végén Zverev emelte a magába az öklét, 7:5-tel szettelőnybe került.

Azonban az már a harmadik szett végén is látszott, hogy Alcaraz elkezdett magasabbra ívelt labdákkal próbálkozni, és többféleképpen is variálta a játékát. A spanyol hozta a szerváját a negyedik játszma elején, és sikerült megtörnie Zverev ritmusát. A német adogatásánál hatalmas csúszással ért el egy labdát, az átemelésre Zverev visszahúzta a kezét a lecsapásnál, így a spanyolé lett a pont. Egy hajszállal kicsúszó Zverev-ütés után két bréklabdához jutott a spanyol. Egy hatalmas pont jött, mindketten jól játszottak, végül Alcaraz a sarokba bevágott tenyeressel ütött el Zverev mellett.

Pillanatok alatt semmire megerősítette a bréket, és újból Zverev került bajba. Nem jöttek a jó szervái, újból elveszítette az adogatását. A következő gémben Zverev is bevágott pár fonák egyenest, végül Alcaraz rossz röptéjére válaszul simán ütött el a spanyol mellett, így egy bréket visszavett. Alcaraz ápolást kért 4:1-nél, de innentől Zverev már nem nyert újabb játékot a szettben. Alcaraz a játszmáért adogatva 0-30-cal indult, Zverevnek három bréklabdája is volt, de ezeknél a spanyol mindig jól játszott, és 6:1-re be is húzta a szettet.

Az ötödik szettben az első adogatásukat mindketten hozták, 1:1 után Zverev mély és látványos hullámvölgybe került. Két egyszerű röptét rontott el bántóan, majd kettős hibát ütött. Csinált egy pontot, aztán Alcaraz kihasználta az esélyt, pontosabban megint hibázott egy ziccert Zverev, így el is ment egy a gém.

Amikor Alcaraz következett, neki is megremegett a keze, érthetetlen hibák sorát mutatta be, aztán zsinórban három bréklabdát hárított, majd egy negyediket is, és végül valahogy, 7 percet küzdve behúzta a gémet, amivel 3:1-re vezetett. Zverev a következő adogatását kínkeservesen hozta, előnyből hátrányba került, de egymás után három labdánál jól koncentrált, különösen a bréklabdánál. Az egyik pontnál Alcaraz azt mutatta a bírónak, bent volt a labda, ne jöjjön le a székéből, megadja a pontot. Alcaraz noha ütött szép pontokat a következő játékban, neki is kellett hárítania egy bréklabdát a gémért. Zverev fáradtsága már egyre szembetűnőbb volt. 4:2-re módosult ezzel az állás.

A német adogatásánál Alcaraztól kivételes mozdulatokat láthattunk, három pontot ütött, a negyedik labdáját egy hajszálpontos tenyeressel pedig rátette a vonalra. Most nem Zverev hibáiból élt, hanem a zsenialitásából. Az egyik fonákjánál a szerencse is mellette volt, mert megpattant a labda a hálón, amikor Zverev röptézni akart.

Alcaraz a meccsért adogatott, a közönség a nevét skandálta. A fonákkeresztje pontos volt, Zverev csak belekapni tudott a labdába. Utána csúnyán elütött egy labdát, a rövidítését viszont nem tudta visszaadni ellenfele. Zverev még egyet hibázott, aztán egy remek tenyeressel befejezte az ötszettes meccset.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!