Válogatott káromkodásokkal hordta le orosházi játékosait a fideszes képviselő klubelnök egy vesztes focimeccs után

2024. június 5. – 18:35

Másolás

Vágólapra másolva

Káromkodásokkal teli kirohanással reagált Tóth-Kása Sándor fideszes önkormányzati képviselő, az orosházi OMTK elnöke csapatához a Gyula ellen elveszített egyik megyei mérkőzés után. A válogatott káromkodások mellett az elnök többek között olyanokat kérdezett, ezt érdemli-e ő és a csapat, és beszélt arról is, hogy egyébként játékosai mindent megkapnak, és ő is mindent megtesz értük. „Szégyelljétek magatokat, mindahányan vagytok. Ez borzasztó, amit ma csináltatok” – tette még hozzá.

Az öltözői esetről valaki videót is készített, amit elküldött a Blikk szerkesztőségének. A káromkodásözön öt percen át ömlött a vereséget szenvedő játékosokra.

A Blikk szerette volna megkérdezni, hogy mit gondol klubelnökként elmondott szavairól, illetve mi méltatlan még az orosházi egyesülethez, de a klubelnök-önkormányzati képviselő csak szűkszavúan nyilatkozott. Tóth-Kása a lapnak azt mondta, nem tud ilyen esetről, nem sároz másokat. Miután a Blikk idézett neki a videóban elmondottakból is, a klub elnöke jelezte, hogy nem kíván többet nyilatkozni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!