Lang: Nem kell harakiriznünk

2024. június 4. – 23:05

Másolás

Vágólapra másolva

Lang Ádám, a gólszerző elmondta a találkozó után, „a bekapott gólt úgy éreztem személy szerint, hogy ott én is helyezkedhettem volna egyértelműen jobban”. A szerzett gólról pedig azt mondta, a gellert kapott labda pont elé került, aztán mindenki úgy volt, hogy egyenlítettek, menjenek tovább. „Becsúszott egy-két technikai hiba” – mondta, szerinte a labdabirtoklás és a labda elleni játék is működött pedig. „Nem éreztem személy szerint, hogy ők olyan hatalmas veszélyt jelentenének a kapura” – tette hozzá.

Sammie Szmodics és Lang Ádám – Fotó: Illyés Tibor / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Sammie Szmodics és Lang Ádám – Fotó: Illyés Tibor / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

„Ebből tanulnunk kell mindenképpen, mert nem voltunk fegyelmezettek”, de azért nem szomorkodott: „Okunk drámára meg kardba dőlni nincsen”, bár nem jó így veszíteni, de nem kell „harakirizzünk”. Kérdésre megismételte, voltak technikai hibák, agresszíven jött fel az ellenfél, de kár lenne búslakodni. Ez egy felkészülési meccs volt, „tanulni kell belőle, aztán megyünk tovább”.

Saját mérkőzésbeli posztjáról azt mondta, „megnyílt egy kvázi autópályám rengetegszer”, ezzel akart a labdabirtoklásban ritmust váltani. Lang bevallotta, elfáradt, rég játszott meccset, jelezte is a stáb felé, hogy nem bírja annyira. Nem akarta, hogy csússzon a védekezés miatta. A góljának azért örül, „ez pozitív dolog”:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!