Gulácsi Péter 2026-ig meghosszabbította szerződését Lipcsében

2024. május 27. – 09:59

Másolás

Vágólapra másolva

Gulácsi Péter hétfőn 2026. június végéig meghosszabbította szerződését klubjával, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő RB Leipziggal – írja az MTI.

A 34 éves Gulácsi 2015 óta a lipcsei csapat játékosa, eddig 302 tétmérkőzésen szerepelt. A magyar válogatott kapus eddigi kontraktusa jövő nyárig volt érvényes.

A kapus jelenleg az Európa-bajnokságra készül, amelyen a magyar együttes a házigazda németek csoportellenfele lesz. Az RB Leipzig a német bajnokságot idén a negyedik helyen zárta, így a következő szezonban a Bajnokok Ligájában szerepelhet.

Gulácsi a 2022. októberi súlyos térdsérülése után tavaly év végén tért vissza a pályára.

„A visszatérése után Péter megmutatta, hogy még mindig ő az egyik legjobb kapus a Bundesligában, és a védései döntő szerepet játszottak abban, hogy ismét bejutottunk a Bajnokok Ligájába” – idézi a klub közleménye Rouven Schröder sportigazgatót.

Gulácsi „az elmúlt években kiemelkedő státuszt szerzett az RB Leipzignél. A teljesítményeivel, a kapuscsoporton belüli, a csapat és a klub számára fontos szerepével, valamint a szurkolóinkhoz való közelségével” – nyilatkozta róla Schröder. „Több mint 300 mérkőzéssel már most is a klub legendájának számít” – fogalmazott.

„Az út, amelyet a klub és én 2015 óta együtt jártunk be, nagyon különleges. Nagy sikereket ünnepelhettem az RB Leipziggel, mint például a Német Kupa és a Szuperkupa megnyerése, de még a nehezebb időkben is mindig éreztem a klub és az itteni emberek támogatását. Ezek a pillanatok rendkívüliek voltak. Az a célom, hogy folytassam a közös sikertörténetet a nagyszerű szurkolóinkkal a hátam mögött. Még van bennem néhány igazán jó év, és még sok tennivalóm van itt. Tavaly is láttuk, hogy ebben a csapatban, ezzel az edzői stábbal és a klub egészében mekkora potenciál rejlik. Már most rendkívül izgatottan várom az új szezont és mindazt, ami még hátravan” – idézi a közlemény Gulácsit.

A kapus azt írta, Lipcse az egész családja második otthonává vált, ahol nagyon jól érzik magukat.

„Nemcsak az én, hanem az egész családom vágya volt, hogy itt maradjunk. A szerződéshosszabbítás ezért nem csak sportszakmai döntés számomra, hanem szívügyem is”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!