Két kiállítás, hosszabbítás, két gól – történelmi kupagyőzelmet aratott a Paks a Fradi ellen

2024. május 15. – 22:20

Két kiállítás, hosszabbítás, két gól – történelmi kupagyőzelmet aratott a Paks a Fradi ellen
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Történelmi sikert ért el a Paks a labdarúgó Magyar Kupában, a Ferencváros 2-0-s legyőzésével ugyanis megszerezte első kupagyőzelmét a csapat. A Paks első gólját Papp Kristóf fejelte egy szögletből a hosszabbításban, majd a 120+2. percben, egy Fradi-szöglet után büntette meg a Paks azt, hogy még a kapus is előre ment – egy felívelésből megindulva Haraszti Zsolt talált be 17 méterről.

Ekkorra már mindkét csapatból kiállítottak egy-egy játékost. A Paks a 38. percben került emberhátrányba, amikor Vécsei Bálint egy robogó ferencvárosi kontrát csak úgy tudott megállítani, hogy elgázolta a védők közé kilépő Adama Traorét. Az emberelőny a 75. percig tartott, amikor egy paksi kontrával sikerült kiállítást kiharcolni. A korábban évekig az FTC-t is erősítő, majd Paksra visszatérő Böde Dániel ment el Myenty Abena mellett, aki csak szabálytalanul tudta szerelni, amiért piros lapot kapott.

A kupadöntő kulcsembere a Paks kapusa, Szappanos Péter lett, aki az első félidőben egy büntetőt is megfogott, de több más bravúrt is bemutatott. A Paks ezzel visszavágott a 2022-es döntőért, ott 3-0-ra kaptak ki a Ferencvárostól.

A mérkőzést kupadöntőrekordot jelentő 51 900 néző előtt rendezték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!