2-0-ról kapott ki az Union Berlin, a Leipzig már tíz meccs óta veretlen

2024. május 11. – 18:26

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy lépést tehetett volna a bennmaradás garantálása felé szombaton az Union Berlin, de hiába vezetett már a 19. percben 2-0-ra a Schäfer Andrással felálló berlini csapat, a jelenleg is kieső helyen álló Köln nemcsak egyenlíteni tudott, hanem a végjátékban a győzelmet is megszerezte.

A berliniek jobban nem is kezdhették volna a meccset, a 15. percben egy szöglet után fejelt gólt Robin Knoche, négy perccel később pedig Kevin Volland értékesített egy tizenegyest. A félidő végén viszont már a Köln kapott büntetőt, amit be is lőttek, de így is vezetéssel mehetett az öltözőbe a fővárosi csapat. A második játékrészben viszont jelentősen leromlott a teljesítményük, ennek pedig meg is lett a böjtje:

a 87. percben a Köln egyenlített, a 93.-ban pedig megszerezte a vezetést, és ezzel a győzelmet is.

A csapatnál közönségkedvencnek számító Schäfer András végigjátszotta a meccset. A vereség különösen azért lehet fájó az Union Berlinnek, mert ezzel nem tudtak elhúzni a szintén a kiesés ellen küzdő Kölntől, és így akár még ők is beérhetik a fővárosi csapatot. A Mainznak a Dortmund és/vagy a Wolfsburg ellen kellett minimum egy pontot szereznie ehhez, ami nem tűnt egyszerű feladatnak, de a várakozásokra rácáfolva szombat este simán, 3-0-ra verte a Dortmundot, így kieső helyre taszította Schäferéket.

A szombati játéknapon két másik magyar érdekeltségű meccs is volt a német bajnokságban, az RB Leipzig 1-1-es döntetlent játszott a Werder Bremennel, ezzel nagyon közel került ahhoz, hogy a bajnokság végéig megőrizze a negyedik helyét. Itt Gulácsi Péter és Willi Orbán is végig a pályán voltak. A Freiburg ugyancsak 1-1-et játszott a Heidenheimmal, így az El-csoportkört érő hatodik helyre már semmiképpen nem érhetne oda. Itt Sallai Roland 89. percet kapott, Szalai Attila nem lépett pályára.

Bundesliga, 33. forduló, szombati játéknap

  • SC Freiburg–1. FC Heidenheim 1-1 (1-1)
  • 1. FC Köln–Union Berlin 3-2 (1-2)
  • Borussia Mönchengladbach–Eintracht Frankfurt 1-1 (1-1)
  • RB Leipzig–Werder Bremen 1-1 (0-1)
  • FSV Mainz–Borussia Dortmund 3-0 (3-0)
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!