A magyar edző, aki négy év alatt harmadszor juthat a Bajnokok Ligája döntőjébe

2002. augusztus elsején gyökeresen megváltozott az élete. Bele szokott még néha gondolni abba, hogy milyen hosszú távú hatásai voltak annak a napnak?

Azt hiszem, ez a Bundesligában való bemutatkozásom napja lesz, amikor az Újpestből a Cottbusba igazoltam. A feleségem lassan már jobban ismeri a múltat, mint én, mert nem írtam fel magamnak sem akkor, sem azóta, hogy milyen meccseket játszottam, de talán a Bayer Leverkusen volt az ellenfél az első Bundesliga-meccsemen.

Így van, az a Leverkusen, ami abban az évben BL-döntőt játszott a Real Madriddal.

Sok emlékképem már nincs arról, hogy mi történt a 90 perc alatt, de 1–1-et játszottunk, Sebők Vili egyenlített. A német válogatott ezüstéremmel jött haza a világbajnokságról, felülmúlta a várakozásokat, szóval jó hangulatban telt a szezonkezdet, telt ház volt, 30 ezer néző várt bennünket. Apukám és anyukám ott volt a lelátón azon a meccsen, odaadtam nekik a mezemet, és együtt sírtunk. A Balatonra is csak pár évente jutottunk el, hát persze hogy nagy élmény volt nekik, hogy a fiuk a Bundesligában focizik.

Apu a munkája mellett gyerekekkel foglalkozott fociedzőként, kereken háromezer forintos fizetésért. Megmaradt bennem, micsoda boldogság volt az arcukon. Én izgulós típus voltam, nem sokszor beszéltem erről, de biztos, hogy volt meccsdrukkom. Nagy ugrás volt ez nekem, ahhoz hasonló, mint amikor megjelentem 1998-ban az Újpest felnőtt csapatában.

A Cottbus előtt 97 magyar bajnokit játszottam, és rögtön megérezhettem, hogy a Bundesliga teljesen más szint. 31 meccset játszottam az első szezonomban a Cottbusban, alapvetően nekem ez egy sikeres idény volt, de a csapatnak nem, a végén kiestünk. Én sajnos csak a klub magyar periódusának a végét kaptam el, Sebők Vili hamarosan eligazolt, Mátyus Jani is, Miriuta Lacival tudtam egy fél évet együtt játszani, ő és Vili segítették a beilleszkedésemet.

Azt tudja, mikor szerepelt először a neve a Nemzeti Sportban?

Nem igazán.

A legjobb védő lett egy teremtornán.

Kisiskolásként nagyon sok mindent nyertem, mert éjjel-nappal fociztam. Sok apró elismerést begyűjtöttem, szóval sokkal közelebb nem jutottunk a megoldáshoz.

Tatabányán történt.

Akkor az a Lakat Károly emléktorna lesz, de sajnos arról sincs sok emlékem. Egy másikról azonban annál több. Amikor odajött hozzám Kozma Pisti, Katona Gyuri és Rostás Sanyi. Na, arról fényképem is van. Ma már úgy mondanánk, hogy ők voltak a scoutok, de persze akkor ezt a kifejezést nem ismertük. Odajöttek, és mondták, figyelj, kicsi, látjuk, hogy tehetséges vagy. Volna kedved az Újpestben futballozni? Azt hittem, elolvadok. A víztorony mellett nőttem fel Újpesten, semmi más vágyam nem volt, mint hogy egyszer lila-fehérben játszhassak. És ezek az élő legendák megkérdezik ezt tőlem! Azt mondják, hogy felfigyeltek rám? Madarat lehetett volna fogatni velem. Bementem szeptemberben az iskolába, és mindenkinek elmondtam az első nap, osztálytársaknak, tanároknak, mindenkinek, lehet, hogy 300 embernek is, hogy nekem délután edzésem lesz az Újpestben, és egy kis kék könyv az igazolásom.

Ki szereti most jobban a focit, ön vagy az édesapja?

Ezt nem lehet eldönteni, de jó kérdés. Rengeteget áldoztunk érte mindketten, csak más szinteken. Ő a kapcsolatain keresztül meg tudta azt tenni, hogy a csapatainak csoda szép mezük volt, mert ő maga szerzett mezszponzort, de még pályát is. Én persze éreztem a hátrányát, hogy egy szakaszban ő volt az edzőm, mert mindig megkaptam, csak azért kerülök be a csapatba, mert az apám az edző.

Ha egy 8-10 éves gyereket ma megkérdez az ember, hogy milyen csapatban szeretne focizni, ha majd nagy lesz, olyan klubokat mond, amiket ön mind megkapott edzőként: PSG, Chelsea, Bayern. 2021 óta harmadszor van ott a BL-elődöntőben.

Ha erre gondolok, csak azt tudom mondani, jó hosszú volt az út onnan kezdve, hogy Véber Gyuri cipőit kaptam meg a juniorban, mert a felnőtteknél neki volt a legkisebb lába. Annak idején én nem mondhattam ilyen csapatokat a kérdésre, hogy hol szeretnék focizni, mert a mi időnkben még nem volt nyitva a világ, Csehszlovákiába, és nagyon-nagyon jó esetben Ausztriába mentünk egy-egy kisebb tornára, ha apu el tudta intézni. Sportcsatorna, közvetítés nem volt. Ma már az összes nagy klubot, az összes híres játékost hétről hétre lehet látni. Nekünk még csak az Újpest létezett, meg az álom, hogy akiknek a labdákat összeszedjük, azokkal majd egyszer ott lehessünk a pályán is.

Ha ezt a három nagy sztárklubot veszem, belülről nézve mennyire különlegesek?

Mindegyiknek megvan a maga karakterisztikája, a különleges ismertető jelei. A Lipcsét se hagyjuk ki, és azt a szenzációsan felépített gépezetet, ami alatta van, de a Lipcse még nem önálló multiklub.

Az az igazság, hogy amikor az ember benne van a körforgásban, nem tudja mélyen beszívni, száz százalékig feldolgozni, hogy hol tart.

Párizsban ott álltunk a pályán, és az volt az első kérdés, hogy mit mondunk Neymarnak, Mbappének, Marquinhosnak. Fókuszálsz a saját munkádra, és természetessé válik, hogy a rendszer része vagy. Amikor a barátaimmal találkozom, a szemükben látom a csillogást, és abból a csillogásból tudom leginkább realizálni, valamennyire megérteni, hogy mit érhettem el. Egyre nagyobb a vitrinem otthon, gyűlnek benne a tárgyi emlékek.

De nem azért van vitrinem, hogy másoknak büszkén mutogassam, hanem hogy mindennap a szemem előtt legyen, milyen rengeteg lemondás van abban, hogy most itt tartok. Ennek a lemondásnak ez az eredménye.

Mi minden van ebben a vitrinben?

Az összes komolyabb meccs labdája, a nagyobb trófeák, érmek, a nagy győzelmek személyes emlékei. 60-70 trikó lehet, amit személyesen nekem dedikáltak. Egy átlagszurkoló a fél karját odaadná egy ilyenért, én viszont nem akarok, és nem is tudnék különbséget tenni köztük, mert a szívemnek mind kedves.

Amikor Neymar írta, hogy mindent köszönök Joginak – ez a becenevem mindenhol –, vagy Thiago Silva az egyik legjobb barátjának nevez, azért ez libabőrös érzés.

Jorginho is dedikált az Arsenal-meccs után egy mezt, miután megvertük őket, de van Mbappé, Kovačić, nem is akarom folytatni, mert még indokolatlanul kihagyok valakit. Mind gyönyörű emlékek.

A barátjuk vagy a főnökük volt?

Szerencsére mindkettő. Ebben a szerepkörben azt élvezem a mai napig, hogy mindkettő lehetek. Tőlem nem kell az a három lépés távolság, amit Thomas Tuchel vezetőedző minden esetben betart, nekem elég a kettő is, esetleg a másfél.

Hogy kell elképzelni azt, amikor Tuchel eltiltása, vagy mondjuk egy betegség miatt egyik hétről a másikra vezetőedzővé válik?

Különleges helyzet. A Manchester Unitedet a BL-ben úgy vertük meg, hogy én meccseltem, és ez volt a Köln ellen is áprilisban, mert Thomast éppen eltiltották. A Chelsea-vel annak idején Thomas koronavírus-fertőzése miatt nekem kellett megnyernem a klub-vb elődöntőjét az al-Hilallal szemben. A legfontosabb ebben a helyzetben, hogy önmagam tudtam maradni. Az arany középút megtalálása, még ha keskeny is a mezsgye. Ilyenkor fontos, hogy ne maradjon benne az ember a pályaedzői szerepben, de ne legyen hirtelen belőle egy marcona főnök sem. A tekintélyt nem ezekben a napokban kell megszerezni. Nem a meccs napján dől el, hogy elfogadnak-e, mert ez egy folyamat része. Azon múlik, hogy viselkedsz velük az előző hónapokban, hogy meg tudod-e kedveltetni magad, milyen tanácsokat adsz.

Ha az a kép alakul ki, hogy ez egy rendes csávó, ráadásul még jó szakember is, és ma ő a főnökünk, akkor azt mondják magukban, oké, kiérdemelted a tiszteletet, tűzbe megyünk érted, hiszünk benned.

Egyetlen vesztes meccse sem volt, amikor Tuchelt helyettesítette.

Maradjon is így!

Egy edzőnél a hitelesség a fontosabb vagy a taktika?

Nagyon komplex az edzői hivatás ma már. Régen, amikor én szocializálódtam, nem így volt, de ezen a szinten ma már egyszerre sok mindennek kell lenni. Az már közhely, hogy az edző pszichológus is. Ez alap.

Az edző barát, mentor, családtag, és annyi kompetencia van még, hogy elmondhatatlan. Minél többel rendelkezik ezek közül ez edző, annál esélyesebb, hogy ott tud maradni hosszú távon a legmagasabb szinten.

Persze olyan nincs, hogy egy edző mindent tud, mindenhez ért. De az a felelőssége, hogy a helyére tudja tenni a mozaikokat. Éppen mostanában nézegettük a fotókat a stábon belül arról, amikor megérkeztünk a Chelsea-hez 2021 januárjában. A családjaink Párizsban maradtak, mert Londonban még komoly lezárások voltak a vírus miatt. Aznap edzést tartottunk, másnap már meccs volt. Már a repülőn el kellett dönteni, mit akarunk megmutatni. El kellett dönteni, ki milyen felállásban, ki milyen pozícióban érzi a legjobban magát, ki a vezető egyéniség. Thiago, Jorginho, Azpiliceuta, ezt a hármast láttuk vezetőnek. Az ötvédős felállás jobban áll nekik, ezt éreztük meg, és arra világítottunk rá előttük is.

A legmagasabb szintű taktikának ott kell lenni a kisujjban, és aztán meg kell telnie kreativitással. A mi szakmánkban aki állva marad, lemarad. És eközben még az emberi részre is megfelelő empátiával kell figyelni. Ha nincs meg a csoportdinamika, bajban vagy.

Az Arsenal spanyol edzője, Mikel Arteta egy kutyát ajándékozott az öltözőnek, és erre a kutyára mindenkinek figyelnie kell. Óvja, félti, eteti, folyamatosan gondozza a csapat. Szenzációs ötlet. Ott a City, nekik van egy bonsai fájuk, azt locsolják, éltetik.

Olyan praktikák vannak, olyan pszichológiára nevelés, ami egyedülálló. Ha a csapatod nem nagybetűs Csapat, máris hendikepben találod magad. Jó azt átélni, hogy az erők összeszorzódnak, és a srácok egymásért játszanak. Nagyon nehéz ezt a dinamikát eltalálni, de a Chelsea-nél rövid alatt nagyszerűen sikerült.

Münchenben sajnos az ellenkező oldalon voltunk néhányszor, de azért szép a futball, mert ez megváltoztatható. Meggyőződésem, hogy a nagy klubok, az Arsenal, a Liverpool, az Atlético, a Real Madrid vagy a City azért tudnak sikeresek lenni, mert választottak egy edzőt, és aztán kitartottak mellette, mert úgy érezték, hogy az a személyiség passzol a klubhoz, a csapathoz. Arteta az elején bukdácsolt, kieső helyen is álltak. Kloppnak sem volt zökkenőmentes az első két év, most pedig olyan imádatot látunk körülötte, amit nagyon nehéz kivívni. Ha a klub azt mondja egy nehezebb periódusban, hogy a hullámvölgyben szerzett tapasztalatokból egy karakteres edző csak okul, és azt a csapat javára használja fel, azzal mindenki jól jár. Mert aztán elindulnak felfelé, és kilőnek, mint egy űrhajó. A Bayernnél sajnos nem volt meg ez a türelem.

Mennyit lehet elmondani a történtekről, a háttérről?

Keveset, és nincs is értelme ragozni a belügyeket, el kellett fogadnunk, hogy a szezon végén véget ér az egyébként 2025-ig tartó szerződésünk is.

Nem egészséges helyzet ez, amiben most vagyunk, hogy az idény legfontosabb részére, a BL végjátékára úgy készülünk, hogy mindenki tudja, hogy jövőre már új edző jön. Még nem tudjuk, ki, csak azt olvasgatjuk, kik nem vállalták.

De az Arsenal elleni továbbjutást a BL-ben már a helyzet ismeretében harcoltuk ki. A Chelsea-vel az összes lehetséges döntőben ott voltunk, aztán jött egy tulajdonosváltás a háború miatt 2022 nyarán, amire nem lehetett felkészülni. Az új tulajdonosnak más elképzelései voltak a jövőről, így különváltunk. Szerintem jó alapokat raktunk le, az a pár megnyert trófea talán nem a véletlen műve volt. Párizsban fokozatosan építkeztünk, a szólóénekesekből kórus lett. BL-döntőbe jutottunk 2020-ban, aztán pár hónap múlva, karácsony előtt egy személyi döntés után mennünk kellett. Az igazán sokkoló volt.

A Thomas Tuchellel való kapcsolata hogyan formálódott az évek alatt?

Bekerültem mellé 2018-ban a stábjába. Hatéves tapasztalat volt mögöttem akkor az RB Lipcsével. Meg kellett találni a helyemet, mert az ő stábja már nemcsak Dortmundban, hanem Mainzban is együtt dolgozott korábban. Lipcsében egyedüli erős pályaedző, mérkőzéselemző voltam, a keret kialakításában is részt vettem, a transzfermegbeszélésekről sem hiányoztam. Ezek után meg kellett találni a helyemet egy új szervezetben. Nem beszéltem franciául se, persze a feladatokat, a kihívásokat azért jól értettem. Leültünk, egyeztettünk, hogy ezt és ezt csinálom.

Azt vettem észre, hogy a tíz mondatomból előbb csak egyet csípett ki, amikor a taktikát adta át a csapatnak, a következőnél már kettőt, aztán eltelt egy hónap, és már hármat. Egyre több dolgot annak alapján mondott el a játékosoknak, ahogy én gondoltam. Most ott tartunk, hogy egyenrangú partnerei lettünk egymásnak.

Az edzéstervezésben, a levezetésben, és a kidolgozott taktikában, mindenben támaszkodik rám, és ez nagyon jó érzés. Természetesen Thomas meccsel, a taktikai felépítésből viszont maximálisan kiveszem a részem, a mérkőzés közben is együtt gondolkodunk. Enélkül már nem tudnék vele dolgozni. Úgy érzem, az alárendelt viszonyból felnőttem mellé. És általánosságban is jellemző, hogy a vezetőedzők már nem hierarchiában gondolkodnak. Az összecsiszolódás nem rövid folyamat, ő inkább a labdabirtoklásos focit vallja magáénak, én pedig a gegenpressingben, a visszatámadáson, letámadáson alapuló filozófiában éreztem jól magam, amit a Red Bull-iskola képviselt. Ezt kellett összesimítani, mindkét oldal erősítette a sajátját, de az esszenciát így is ki lehetett venni. A Chelsea-nél jól működött, amit elképzeltünk, még úgy is, hogy ha szezon közben kell kitalálni egy csapat játékát, az soha sem ideális.

Tudna egy konkrét, meccset befolyásoló példát említeni, hogy dolgoznak együtt?

Persze. Ott volt például az Arsenal elleni BL-meccs. A Bayern és az Arsenal között minden statisztika arra utalt, hogy az angol csapat az erősebb. Nem is egy góllal.

De szerencsére nem a statisztika focizik.

És amit kitaláltunk, az kint is működött, és a visszavágón is. Az volt a lényeg, hogy ha Sané beindul a szélen, akkor duplázzák a védelmet, ami Kimmichnek és Goretzkának területet jelent középen. Goretzka kapufát lőtt egy ilyenből, aztán a győztes, továbbjutást érő gól előtt is Sané ment el a jobb oldalon, és Kimmich tudta, hová kell indulnia.

Kimmichhel amúgy milyen a viszonya? Ha már a címlapokra került a szóváltásuk.

Meglehetősen felnagyították ezt az esetet, még csak klasszikus szóváltás sem volt, csak mondtam neki valamit az öltöző felé haladva. Thomas el is mondta a sajtótájékoztatón, hogy egy csapat életében természetes az ilyesmi, csak egy hétköznapi súrlódás. Másnap megbeszéltük négyszemközt a történteket, és utána ugyanúgy, barátságban folytattuk a közös munkát. Ilyen világban élünk, a Bayernre mindig fokozottan figyel a világ. Néha hüledezve olyasom az újságokat, hogy egy-egy sztorit hogyan tálalnak. Én általában nem egészen úgy emlékszem, és ha egyszer ott voltam, csak van rálátásom. Együtt kell élnünk azzal, hogy sok esetben, mondjuk, húsz százalék egy szenzációs cikk valóságtartalma. Régen nem így volt, most így van.

A játékosmúltját ismerik a mostani játékosai?

Odafigyelnek, ki honnan jön, ki milyen szinten focizott, mielőtt edző lett. Nem tudnák felsorolni a klubjaimat, de annyira képben vannak, amennyire kell: hogy megfordultam a Bundesligában néhány csapatnál.

Kik szoktak tanácsot kérni öntől?

Nem napi rendszerességgel, de mindannyian kérnek. 25 játékosból van, akivel már az első pillanattól jobban működik a kémia, de nem lehet mindenkivel ugyanolyan viszonyban lenni. Harry Kane-nel, Thomas Müllerrel is szoktam beszélgetni, a már említett Kimmichhel is sokszor, annak ellenére, hogy a sajtó szerint olyan rossz a viszonyunk.

Hogyan lehet ezeket a dollármilliókat kereső klasszisokat motiválni?

Párizsban szabadnappal lehetett a legjobban. Ezen a szinten már senki sem lusta, egytől egyig kivételes képességű, extra tehetségű játékosok. A pénzt, mint inspirációt hagyjuk is, hiszen milliókat keresnek. A dicséret is megszokott. A rekordok olykor adnak plusz motivációt.

Szabadnapból viszont kevés van a szezon alatt, az nagy kincs.

Még nem beszéltünk egy edzőről, aki jelentős hatással volt a pályájára. Ralf Rangnick vitte a német harmadosztályba, és tőle kapott telefonhívást akkor is, amikor befejezte a játékot. Mit láthatott önben?

Amikor elhívott a harmadosztályba, sokan nem értették otthon, cikiztek, megtapostak érte, hogy válogatott játékosként a Hoffenheimbe igazoltam. Engem megfogott a víziója. Tudtam, hogy mi lesz a feladatom, mit kell közvetítenem a csapatnak, mit akar átültetni a csapatra. Elfogadtam. Jó kapcsolatban voltunk végig mint játékos és edző. Amikor befejeztem, éppen Las Vegasból jöttem haza, és ő kardoskodott, hogy minél hamarabb találkozzunk, ne is menjek Budapestre, egyenesen Salzburg felé vegyem az irányt. Végül persze hazarepültem a családommal, utána autóztam ki Salzburgba, ahol megkérdezte, mihez lenne kedvem.

Nem szeretem azt a megközelítést, hogy én mindent neki köszönhetek, mert ha nem teljesítek az elején, akkor garantáltan keres mást, aki alkalmasabb nálam.

Miután elvállaltam a Lieferinget edzőként, rögtön mondta, hogy azonnal fel kell jutni az osztrák háromból az osztrák kettőbe, mert a klubmodellben nagyon fontos, hogy azok a tehetséges fiatalok, akik nem férnek be az első csapatba, ne két osztállyal lejjebb játsszanak, hanem csak eggyel. Egy edzést se vezettem még akkor, és erre ilyen nyomás alá kerültem, hogy fel kell jutni, és a kell szót úgy megnyomta, hogy ott nem lehetett mellébeszélni. Oké, összejött, és máris ott volt az újabb nyomás, hogy legyünk az első háromban a következő szezon végén. Megcsináltuk. Aztán azt mondta, hoz egy edzőt a Salzburg kispadjára, Adi Hüttert, én leszek a segítője, és az én felelősségem lesz, hogy átadjam neki a szemléletünket. És persze nyerje meg a bajnokságot és a kupát.

Ezek után kitalálta, hogy leül a Lipcse kispadjára, mert a modell alfája és ómegája, hogy legyen egy Bundesliga-klub az egész rendszer csúcsán. Te pedig jössz velem, mondta. Mentem. Szóval, teher alatt növögettem. Összességében nagyon sokat köszönhetek neki. Nála többet csak a feleségemnek. Andit 17 éves korom óta ismerem, szült nekem három csodálatos gyereket, és abban, hogy mindig mosollyal vettem az akadályokat, óriási szerepe van, ő volt a legnagyobb támaszom.

Szakmai szemmel hogyan ítéli meg a magyar válogatottat? Mit vár tőlük az Európa-bajnokságon?

Jó nézni a válogatott játékát. Nemzetközi szinten elismert csapatunk van, 14 meccses veretlenségi sorozat a mai futballban komoly dolog, azt nem lehet egy legyintéssel elintézni. Büszke vagyok, hogy ilyen jó a magyar válogatott megítélése, nagy változáson ment keresztül a csapat az utóbbi időszakban Marco Rossi irányításával.

Nincsenek elvárásaim az Eb-n, és óva intek mindenkit a túlzott elvárásoktól, mert az hátrányos is lehet.

Látok annyit szakmailag a csapatban, hogy akár a németeket is meg tudjuk verni, ha a meccsen nekünk minden összejön, nekik viszont nem.

De óva intenék mindenkit attól a gondolattól, hogy nekünk meg kell verni a németeket vagy akár Svájcot. A német keret lényegesen erősebb a miénknél, és a svájciakkal összemérve se lehet azt mondani, hogy a magyar csapat lenne az erősebb. A skótokkal nagyjából fifti-fifti az állás, de az a harmadik meccs lesz, addigra sok minden eldől már.

De ha az utat nézzük, amit megtett ez a csapat, az csodálatos, ne vicceljünk már, 14 veretlen meccs csak nagyon komoly munkával jöhet össze. Jó hangulattal, jó felállással, kiváló szurkolókkal, remek összhanggal ez a csapat továbbjuthat, mert láttuk már, hogy euforikus hangulatban mi mindenre képes. Kérdezik tőlem itt Németországban is, lehet-e meglepetéscsapat a magyar. A továbbjutás nem lenne meglepetés, de ha netán nem sikerül, akkor se gyászoljunk, helyette nézzük az egész utat a csapat mögött.

Kihagyhatatlan kérdés: mi lesz önnel a nyáron?

Hát még vége sincs a szezonnak! Most jön a BL-elődöntő visszavágója, és a Real Madrid ellen egyébként pozitív a mérlegünk, amit kimondani is hihetetlen. Egy vereség és három győzelem, plusz öt döntetlen a múlt hetivel együtt. Sőt, Thomas négyszer nyert Ancelotti ellen, három vereség és három döntetlen mellett. Elképesztő, hogy ilyen dolgokról beszélhetek. Ha június elsején, a BL-döntő napján kérdezi meg tőlem, hogy mi lesz nyáron, talán könnyebben tudok válaszolni, függetlenül attól, hogy bejutunk-e.

Sok opció van, és a fociban gyorsan változnak a dolgok. Ha pihenek és töltődöm egy évet, azt sem fogom bánni, mert 9 éves korom óta minden nyaram foglalt volt. Benne van a fejemben az is, hogy máshol folytatjuk Thomasszal. Ugyanakkor foglalkoztat a vezetőedzőség is. Egy hét múlva lehet, teljesen máshogy válaszolok, de pillanatnyilag ez az állás. A foci örök pezsgésben van, és ebben jó benne lenni. Erről a szintről az újpesti víztorony mellett felcseperedő gyerekkori önmagam aligha álmodott.