Szoboszlai mezei már jobban fogynak Liverpoolban, mint Szalahéi

2024. május 1. – 13:20

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú idő óta ez volt az első szezon, amikor nem a Mohamed Szalah-, hanem a Szoboszlai-mez volt a népszerűbb. Többek között ez derült ki abból a riportból, amelyet az MLSZ TV készített Szoboszlai Dominikről, megszólaltatva több liverpooli csapattársát és szurkolót.

Szoboszlai a videó elején arról beszélt, hogy a csapatot egy-egy mérkőzés előtt olyan felfokozott hangulat fogadja, hogy mielőtt beérnének az öltözőbe, olyan érzés, mintha a meccs is elkezdődött volna. A magyar focista szerint Liverpoolba érkezve eleve magasra tette magának a lécet, „talán túl magasra is”, a Premier League-ben ugyanis rendkívül gyors a játék, annyi idő sincs gondolkodni, mint a Bundesligában. Szerinte időbe telt megtanulnia, hogy nem fog tudni minden egyes meccsen extrát mutatnia, inkább csak a saját játéktudására kell mindig fókuszálnia, ami egyszerűen hangzik, de még így is „rohadt nehéz”.

A magyar középpályást ezután néhány liverpooli csapattársa méltatta, Ibrahima Konaté például azt mondta, szerinte Szoboszlai még el sem érte a legjobb formáját, és nem kamatoztatta eléggé a vezetői kvalitásait. Az Anfield Wrap nevű újság szerzője, Neil Atkinson pedig Szoboszlai erős mentális képességeit és a nagy munkabírását emelte ki, szerinte kérdés viszont, hogy a következő kapitány mire használja majd a tudását, mindenesetre úgy véli, Szoboszlai képes lehet arra, hogy szezononként akár 15 gólt is rúgjon.

A riportban ezután megszólalt egy szurkolói sálakat árusító eladó, azt mondta, a vásárlók egyszerűen Dominikként hivatkoznak a magyar játékosra, majd egy fiatal liverpooli férfi úgy nyilatkozott, Szoboszlai elképesztően

jó játékos és gyönyörű férfi, „megcsókolnám, ha lehetne”.

Az Anfield Wrap egy másik munkatársa szerint az, hogy a szezonban a Szoboszlai-mezek népszerűsége lekörözte a Mo Szalahét, a magyar játékos fiatalságának és dinamikus jelenlétének köszönhető, és annak, hogy a stílusa kissé hasonlít Steven Gerrardéra.

A riport második részében a Szoboszlait a magyar válogatottról kérdezték, aki ezúttal a szokottnál őszintébben beszélt csapatukról. Elmesélte például, hogy Marco Rossi mennyire feszülten indította kapitányi pályafutását. „Amikor megjöttem (a válogatottba), ő tizenöt kávét ivott meg meccsnapon, és nem evett semmit. A játékosok is stresszesek voltak.” Szoboszlai szerint a kapitánytól akkor került le a stressz, amikor maguk a játékosok, köztük éppen Szoboszlai és Schaffer András hozott be a csapatba némi lazaságot. A mérkőzések előtt viszont mindig figyelnek a koncentrációra.

Szerinte az, hogy a 14 veretlen meccses szériájuk után becsúszik egy vereség is, teljesen természetes, ilyenkor pedig azt várnák a szurkolóktól, hogy ne a „szarok vagytok, bénák vagytok” hozzáállást vegyék elő újra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!