A kínai futó szponzora hívta meg a versenyre a három afrikai futót, akik aztán hagyták nyerni őt

2024. április 21. – 12:04

A kínai futó szponzora hívta meg a versenyre a három afrikai futót, akik aztán hagyták nyerni őt
Fotó: ImagineChina / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Kizárták a pekingi félmaraton első négy helyezettjét, miután a vizsgálat megállapította, hogy három afrikai futót egy szponzor kért fel, hogy vegyen részt a versenyen: ők pedig direkt lassított be a cél előtt, hogy egy kínai versenyzőt hagyjanak nyerni, írja a Yahoo.

A versenyt, a 21 kilométert eredetileg a kínai Ho Csie (He Jie) nyerte 1 óra 3 perc 44 másodperces idővel. Ebben vastagon benne voltak iramfutói is, nemcsak úgy, hogy diktálták neki a tempót, hanem az utolsó száz métereken direkt visszafogták magukat, hogy még véletlenül se előzzék meg. Ho Csie mögött egy fél lépéssel lemaradva ért célba a kenyai Robert Keter és Willy Mnangat, valamint az etióp Dejene Hailu. (A látványos és megbeszélt lassításukról felvétel is készült.)

Ezzel a kínai versenyző nyerte volna az 5500 dolláros első díjat (kb. 2 millió forint), az afrikai trió pedig egy másodperccel maradt le a közös második helyükről. Az iramfutók láthatóan fegyelmezetten mondtak le a győzelemről, egyikük azt mondta, hogy ő nem is versenyként fogta fel a pekingi félmaratont. Volt olyan futó is, aki integetett Ho Csienek, hogy nyugodtan előzze be őket.

A versenyről készült videó után vizsgálatot indítottak a szervezők: mint végül kimondták, a három afrikai futó „direkt lassult le az utolsó két kilométeren, ennek eredményeként nyerte meg Ho Csie a versenyt”. A négy versenyző eredményeit visszavonták, érmeiket, bónuszaikat, trófeáikat is visszavették.

A három afrikai futót az Xtep kínai sportvállalat hívta meg – amely Ho Csiet is szponzorálta –, hogy csatlakozzanak a versenyhez. A bizottság kizárta a vállalatot a félmaraton rendezéséből, megtiltotta a Xtep-nek, hogy több versenyt szponzoráljon. A Xtep bocsánatot kért a versenyzőktől.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!