Szijjártó Péter szerint elfogadhatatlan, hogy az orosz sportolókat kitiltsák a párizsi olimpiáról

2024. április 12. – 18:15

Másolás

Vágólapra másolva

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ismét amellett szólalt fel, hogy ne tiltsák ki az orosz sportolókat az idei párizsi olimpiáról. „Ki kell állni amellett, hogy a geopolitikának nem lehet köze a sporthoz, a versenyzők megbüntetése efféle okok miatt elfogadhatatlan, ahogy a felvetés is, hogy egy nemzet sportolóit ne engedjenek részt venni az olimpián” – mondta Szijjártó a budapesti Sporttudomány és Innováció című szakmai konferencián.

Az MTI beszámolója szerint a miniszter azt mondta, „az ukrajnai háború szele, a háborús pszichózis” mára betört az élet azon területeire, ahova nem lenne szabad, így a helyzet még reménytelenebb. „Emlékszünk az olimpia béketeremtő, senki által nem vitatott szerepére. Emlékszünk, hogy egymással adott esetben hadban álló országok sportolói borulnak egymás nyakába a küzdőtéren vagy a pályán egy-egy mérkőzés vagy küzdelem után. És azt hiszem, a mostani helyzet súlyosságát mutatja az a tény, hogy mára a sport világa is teljes mértékben átitatódott a geopolitikával, az ideológiai megközelítéssel” – mondta Szijjártó.

„Ha már felvetődik, hogy egy olimpián ne engedjék egy nemzet sportolóit részt venni, akkor szerintem nagyon mélyen vagyunk.”

– mondta a külügyminiszter, hozzátéve, hogy ő már bőven a háború előtt is ellenezte az orosz sportolók doppingvádak miatti kizárását. Megjegyezte, természetesen nem a doppingolás mellett kampányol, hanem csak a kollektív bűnösség elve ellen, ugyanis a vétkeseket valóban meg kell büntetni, de nem szabad miattuk egy nemzet minden sportolóját megbélyegezni.

„És én megalázónak tartom azt is, hogy ugyan odaengedünk versenyzőket versenyezni, de közben csak fehérben lehetnek, csak kékben, csak feketében, és nem tudom, hogy milyen zeneművet kell hallgatni akkor, ha nyernek. Hogyha ráállunk erre a vonalra, akkor onnantól kezdve ki tudja, milyen hatalmi központok mondhatják meg egy idő után, hogy mely szempontok alapján ki vehet részt egy versenyen és ki nem, ki hallgathatja meg a himnuszát és ki nem. Azt gondolom, hogy a sportolók megbüntetése geopolitikai okok miatt, és a politikai nyilatkozatokra kényszerítésük elfogadhatatlan” – mondta.

Szijjártó szerint a világ sportélete akkor járna el bölcsen, ha kiállna amellett, hogy a geopolitikának nem lehet köze a sporthoz, és „a béke irányába megtett lépésként” kellene tekintetni a párizsi olimpiára. A miniszter arról is beszélt a konferencián, hogy elindítottak egy programot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, amelynek az a célja, hogy az aktív sportpályafutásukat befejező válogatott sportolók a külügy szolgálatába álljanak.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tavaly év végén arról döntött, hogy az orosz és belarusz sportolók semleges színekben indulhatnak a 2024-es párizsi olimpián és paralimpián, de a nyitóünnepségeken nem vehetnek részt. A két ország képviselői kizárólag egyéni sportágakban szerepelhetnek, az olimpiai zászló lesz a nevük mellett, és nem játsszák le a tiszteletükre az orosz vagy belarusz himnuszt, ha nyernek.

A NOB hangsúlyozta, hogy azok a versenyzők, akik aktívan támogatták az Ukrajna elleni háborút, nem vehetnek részt a játékokon, és azok sem, akiknek kapcsolatuk van a hadsereggel vagy biztonsági szervekkel. Mivel a CSZKA vagy a Dinamo sportolói katonák, ezért ők eleve elveszítik a részvételi jogot.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!