Bomba pusztította el a házát Bahmutban, most Magyarországnak akar olimpiát nyerni

„A nulláról kezdtük itt az életünket két éve. Itt szeretnék élni, már a családom is itt él, és magyarnak érzem magam”

– így kezdte a beszélgetésünket Hódmezővásárhelyen az ukrajnai Szoledarban született Filip Akilov, akinek a magyar útlevelében az Akilov Pylyp név szerepel. A 24 éves ökölvívó a tavalyi vb-n bejutott a legjobb nyolc közé, tíz év után sikerült ez a bravúr magyar versenyzőnek. Az idei olaszországi kvalifikációs tornán pedig kivívta a jogot, hogy ott lehessen a párizsi olimpián.

Akilov eredetileg 75 kilós, de mivel az olimpián az a súlycsoport nem szerepel, ezért eggyel feljebb kellett lépnie. Ettől még nem ehet bármit – a halászlét és a pörköltet gyorsan megszerette, és a szoljanka leves is az egyik kedvence maradt –, de a súlyára nem kell mindennap figyelnie. Igyekszik beleerősödni a kategóriába, elfér rajta még pár kiló izom. A mezőnyt nagyjából ismeri, de azt részletesen nem nézi, kik lehetnek az ellenfelei, mert elsősorban önmagára figyel, a célja pedig egyértelmű: meg akarja nyerni az olimpiát.

Az ukrán boksz, pontosabban az egykori ukrán műhelyek minőségéről sokat elárul, hogy a 2012-es olimpiára hét versenyzőjük jutott ki, közülük öten éremmel tértek haza Londonból, Olekszandr Uszik és Vaszil Anatolijovics Lomacsenko azóta a profiknál is hatalmas karriert csináltak, világszerte ismertek. Az előző olimpián Olekszandr Hizsnyaktól is karnyújtásnyira volt az aranyérem, fölényesen vezetett brazil ellenfelével szemben, de húsz másodperccel a vége előtt belelépett egy ütésbe, és be kellett érnie az ezüsttel. Akilov ott volt abban az edzőtárborban, ahol Hizsnyak is felkészült az olimpiára, már csak azért is, mert mindketten 75 kilósak. Nagy csatákat vívott vele, de úgy érezte, nem győzheti le, érzése szerint ellenfele az indokoltnál nagyobb hátszelet kapott.

„Nem azért lettem bokszoló, mert verekedős gyerek lettem volna. A bokszban én a művészetet látom. A boksz maga olyan, mint az élet, egy véget nem érő küzdelem

– mondta. – 12 évesen már bajnokságot nyertem Ukrajnában, az utolsó címemet az egyetemi bajnokságban nyertem. Ide azért nevezhettem be, mert edzői iskolába is jártam. Aztán kitört a háború, és mindent egy csapásra megváltoztatott.”

Akilov Mariupolban volt éppen, amikor az orosz tankok elindultak Kijev felé. A szülei Bahmutban laktak. Három és fél héten át nagyon keveset tudtak egymásról. Amikor Belgorod felé az oroszok megnyitottak egy folyosót, a sportoló ezt kihasználva átment Oroszországba, onnan pedig Belaruszba. Eközben egy társa segítségével felvette a kapcsolatot a hódmezővásárhelyi edzővel, Cserényi Csabával. Küldött neki egy felvételt, amin bokszolt, és szóban elmondta neki, hogy olimpiai bajnok szeretne lenni. Szép az Eiffel-torony Párizsban, de az aranyérem jobban érdekli, és azért szeretne mindent megtenni.

Cserényit meggyőzte a felvétel, a képességei, a jelleme, a hite, a kisugárzása, a hozzáállása, és elindult érte. Úgy beszélték meg, hogy Lengyelországban találkoznak. Akilov Bresztnél átment a lengyel határon, elindult Szlovákia felé. A határ menti városba, Białka Tatrzańskába ment, küldött egy fotót magáról, aztán lemerült a telefonja, és várt az edzőre.

„Egy trafikot, ottani nevén Żabkát láttam magam előtt, azt hittem, csak egy van, de volt vagy tíz a városban. Keresgéltem, keresgéltem, eltelt már vagy két óra is, mire rá találtam. Szívszorító látvány volt, ahogy egy srác egy közepes sporttáskával állt a semmiben, a hidegben. Adtam neki takarót, meleg teát, és elindultunk Magyarországra. Én őt nem ismertem, a barátját, Makszimot, igen, ő volt itt nálunk még 2021 nyarán, amikor meghívtuk az U22-es ukrán válogatottat, hogy meccseljünk egyet, addig is tudunk tanulni tőlük, mert a jobbtól nem szégyen. Vásárhelyen gyorsan beilleszkedett Filip, az első magyar szó, amit megtanult, a jobbegyenes volt. Azt azóta is rendületlenül üti” – ezek már a Fight Club VSE edzőjének, Cserényi Csabának a gondolatai. A klub szoros munkakapcsolatban van a csepeli Halker Teammel is, ami a versenyeztetésnél jól jön.

Akilov tanul magyarul, 2023 nyarán kapta meg az állampolgárságot, érti, amit mondanak neki, válaszolni még nehezebben tud. Amikor a válogatott edzőtáborába ment, gyorsan ragadtak is rá a szavak, ha nem is kerek mondatokban, de szépen válaszolt. Plusz Kovács Pállal, aki a helyi klub vb-kilencedik, magyar bajnok versenyzője, folyamatosan tudott edzeni, tőle is tanult. Az edzések alapnyelve is a magyar, amit az angollal egészítenek ki, ha éppen kondiznak Bagi Mátyás edzővel. A formája felívelőben volt, amikor 2022 nyarán egy edzésen csak árnyéka volt önmagának. Cserényi is észlelte, hogy messze nem annyira összeszedett, mint korábban, elveszti a fókuszt. Odament hozzá, és megkérdezte tőle, mi a baj.

Bumm, bomb, bomb

Csak ennyit mondott Akilov, ennyit tudott kinyögni. Aztán kiderült, hogy azt a házat, amiben felnőtt, bombatalálat érte Bahmutban. Ha a szülei fél perccel korábban érnek haza, akkor már nem élnek. Az volt a szerencséjük, hogy a becsapódáskor még nem voltak bent a házban. Mindez június végén történt, még az előtt, hogy az oroszok megindították a város elleni hosszú offenzívájukat. Akkor még csak egy eltévedt lövedék pusztította el a házukat. Cserényi felajánlotta a segítségét, hogy jöjjenek Magyarországra a szülők, elmegy értük a határra. Összepakoltak, két reklámszatyorba belefért az, amijük maradt és nem égett el, három nap alatt a magyar határra értek. Két kutyájukat is magukkal hozták, útközben négy kicsinye született az anyjuknak, a határőrökre emiatt vicsorgott az ellenőrzéskor, de őket nem bántotta, csak Cserényit harapta meg.

Amikor Hódmezővásárhelyre értek, küldött egy fotót a versenyzőnek, aki már Németországban készült a Bundesliga döntőjére. Miután Akilov megnyugodott, hogy biztonságban vannak a szülei, szétszedte az ellenfelét, nagyon simán verte meg, ezzel járult hozzá a Traktor Schwerin bokszklub újabb bajnoki címéhez, a történelmi triplázáshoz.

Akilov nem szeret arról a megrázkódtatásról beszélni, ami a szüleivel történt, elcsuklott a hangja, amikor felidéztük a múltat. Az anyja légnyomást kapott, az apjának a háta sérült meg, repeszeket kellett kiszedni belőle. Ma már mindketten munkát találtak Vásárhelyen, az anyuka egy kertészetben dolgozik, az apuka egy építkezésen állt munkába.

A vb első körében megverte a grúz Garabadzét, a másodikban a világranglista vezetőjét, az olasz Cavallarót is. Egyhangú pontozással volt jobb nála, az olasz nem tudott mit kezdeni a stílusával. A nyolc között húzták össze a hazai pályán versenyző Abdullajevvel, és úgy érezte, két menetet is elvitt, ettől még 5–0-s, egyhangú pontozással az ellenfelét hozták ki győztesnek, aki végül bronzérmes lett, Akilov pedig ötödik. A frissen alapított nemzetközi szövetség (IBA) 50 ezer dollárt adott valamennyi öklözőnek, akik bejutnak a négy közé. Akilov legalább 17 millió forinttól esett el a szerinte részrehajló pontozással. És akkor még nem beszéltünk a magyar állami juttatásokról, bár az ennek a töredéke, de szintén milliós tétel.

„Tudod, azért szerettem volna, ha igazságos eredmény születik, amikor kint voltam a világbajnokságon, Taskentben, és az üzbég ellen bokszoltam, mert akkor a pénzdíjból tudtam volna nekik egy házat venni itt. Értük is bunyózok.

Így is az övék lett a jutalmam, magamnak csak egy cipőt vettem. Mert azokat gyűjtöm, és megleptem magam eggyel” – mondta.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a tokiói olimpia előtt kivette az előző nemzetközi szövetség (AIBA) kezéből a verseny megrendezését, mert 2016-ban, Rióban olyan mértékű elfogultságot tapasztalt a bíráskodásban, ami veszélyeztette a verseny tisztaságát. Tokióban nem is születtek előre megbeszélt eredmények, a fair play uralkodott, ez nagy esélyt kínál Akilovnak is Párizsban. Mert a tudása alapján érmes lehet. Egy olimpián ráadásul az indulók limitált létszáma miatt elég három ellenfelet legyőzni egy éremért.

A taskenti kudarc nem szegte a kedvét, hanem még nagyobb erőbedobásra sarkallta. Fanatikusan készült a március elején Olaszországban megrendezett világkvalifikációra. Walesi ellenfelét, Taylort, az első körben simán verte, a másodikban az osztrák Aimufuán is átlépett, aztán a norvég színekben induló Gedmunas ellen már nehezebb dolga volt, de az igazán nagy falatot a holland Gradus Kraus jelentette, akinek a névjegyében ott szerepelt, hogy az olimpiai bajnok kubai Arlen Lopezt is felülmúlta már egyszer.

„Nem volt szép meccs, a holland minden trükköt bevetett, nemcsak az öklét használta, hanem a könyökét is, le is fogott párszor. De az első két menetben jobb voltam, és ezzel teljesült az álmom. Egy kicsit sírtam is.” Kérdeztem tőle, hogy utána elfogyott-e egy kis vodka, meghökkenve nézett rám, de úgy, hogy megbántam a banális kérdést is. „Soha nem iszom” – jelentette ki. Még akkor sem koccintottak a családjával, amikor hazaért.

„A fej az erősségem, annak mindig tisztának kell maradnia. Nem vagyok gyenge, van bennem erő, de azért inkább kontrabunyós vagyok. Észre kell venni a lehetőséget és a távolságot, és visszatámadni. Az erőt jól kell tudni alkalmazni. Az amerikai legenda, Roy Jones a példaképem, tudom, hogy neki nem sikerült az olimpiai arany, nagy csalással vették el tőle még 1988-ban, de amit a profik között csinált, az egyedülálló. Hátha nekem összejön az olimpia. Addig még nagyon sok munka vár rám, megyek még külföldi edzőtáborokba is. Nincs nap, hogy ne gondolnék az öt karikára. Magamért, a szüleimért és Magyarországért fogok küzdeni Párizsban.”

Akilov az április 15-én kezdődő belgrádi Európa-bajnokságtól a magyar kapitánnyal, az üzbég Hamid Tangirbergenovval egyeztetve távol marad, csak az olimpia van a látókörében. Nekikezdtek edzőjével egy makrociklusnak, a fizikai munkán van a hangsúly, kazah és üzbég bokszolókkal még szinte biztosan gyakorolni fog a következő hónapokban, aztán pedig jöhet az olimpia.

„Jó kapcsolatokat építettünk ki az ukránokkal, először Lembergben jártunk tanulni, aztán Melnyickijben, Harkivban. Alaposan feltérképeztük, hogy ők mit csinálnak másként. Druzsbák lettünk. Ebbe az iskolába, ahonnan Filip jött, pont nem tudtunk eljutni már a háború miatt. De hogy milyen képzést kapnak, azzal tisztában voltam. A szovjet korszakban is híres műhely volt a donbászi. A lábmunkára nagyon rámentek, de ha valakinek az offenzív bunyó feküdt, nem fogták vissza. Filipre a kontrabunyót szabták, mert az felel meg jobban neki. Én pedig megpróbálom csiszolni a tudását, a pontosságát.

Sok tehetség van kint, akik jelezték, szeretnének ők is jönni. Filip nem vette el magyar elől a helyet az olimpiára, de azt látjuk, mennyire inspirálóan képes hatni a környezetére. Mindenkit nyilván nem tudunk fogadni. Tudom, hogy támadnak emiatt, de ez még csak a kezdet. A hatvanas években már volt híre a vásárhelyi ökölvívásnak, a rokonom is edzősködött itt. Mi most a lécet mindig csak magasabbra és magasabbra szeretnénk tenni, és nem szeretnénk alább adni. Ha megy a vonat, nem a vészféket kell keresni, hanem azt, hogy még gyorsabbak legyünk. Szenvedjenek a restek, ahogy a mondás tartja.

Filip tudja azt, hogy magyarként kétszer annyit kell nyújtania a ringben a pontozóknak, és ő ezt nem bánja, hanem büszkén vállalja”

– összegzett Cserényi Csaba.

A cikkhez köszönjük Cserényi Katalin tolmácsolását.