Mindössze hat másodperc kellett az osztrák gólhoz Szlovákia ellen

2024. március 23. – 19:04

Másolás

Vágólapra másolva

0-2-re nyert Ausztria a Szlovákia elleni idegenbeli barátságon mérkőzésen. Nem is akárhogyan jött ez össze, ugyanis Christoph Baumgartnernek sikerült rögtön a középkezdés után gólt szereznie. Mindössze hat másodpercre volt szüksége.

Ez ugyan nem világrekord (azt is egy bizonyos Gavin Stokes hozta össze egy amatőr ifjúsági mérkőzésen 2,1 másodperc alatt még 2017-ben), de nagyon úgy néz ki, hogy felnőtt válogatott meccsen még soha senki nem lőtt ilyen hamar gólt. Az eddigi csúcstartó a német Lukas Podolski volt, aki 2013-ban hét másodperc alatt talált be Ecuador kapujába.

A felvételen látható, hogy a kezdő sípszó után a kezdőrúgásból Baumgertnerhez passzolnak rögtön, aki mintha ágyúból lőtték volna ki indul meg a szlovák kapu felé, és gyakorlatilag átfutott a komplett ellenfelén, mire olyan jó 20 méterről laposan a jobb alsó sarokba lőtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!